2022.05.07, 14:53
Autópálya építési tervek

2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, 265 kilométer hosszan pedig sávbővítések lesznek.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentette: a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre. Az eljárás megfelel az uniós előírásoknak, egységes kiírás vonatkozik az új szakaszok építésére és karbantartásra. Az új építéseket 317 kilométer hosszan 2032-ig kell mteljesíteni, a sávbővítéseknek 265 kilométer hosszan, az első tíz év alatt kell elkészülnie. A miniszter ezek között említette az M1-es bicskei, komáromi, tatabányai, illetve az M7-es székesfehérvári, balatonvilágosi szakaszait, az M3-as gödöllői, baki, gyöngyösi, hatvani, kerekharaszti részeit, az M3-ast a keleti határig, és az M85-ös egyes részeit. Az üzemeltetés-fenntartás a koncessziós időszak teljes 35 évében 1044 kilométer szakaszára vonatkozik a szerződés szerint.

A miniszter a projekt pénzügyi modelljéről elmondta, hogy az állam rendelkezésreállási díjat (RÁD) fizet, 35 év alatt fizeti ki a karbantartás-építés teljes összegét. A koncesszornak saját költségére kell felvennie a projekt megvalósításához szükséges hitelt. Ismertette, hogy az állam által beszedett útdíjaknak fedezni kell a 35 év alatt a teljes rendelkezésre állást. Elmondta, az állam rendelkezésére álló bevételek fedezni fogják a koncesszió költségét, a magyar állam az útdíjbeszedéssel kapcsolatos jogokat nem engedi át. A RÁD összege a koncesszió szerint 1 évre és 1 kilométerre vetítve 96,2 millió forint. A meglévő autópályák végig állami tulajdonban maradnak, ahogy az újonnan építettek is – jelezte Rogán Antal.

Csekő Zsolt, a Nemzeti Koncessziós Iroda elnöke az eseményen közölte: a koncessziós beszerzés eredményeként közzétették az eljárás eredményét, ezzel együtt az ajánlattevőket is értesítették. A nyertessel a 10 napos szerződéskötési moratórium után írják alá a megállapodást. Kitért arra, hogy a döntés érinti a Magyar Közút karbantartó feladatait és az üzletágát. A kiírásban szerepelt, hogy a nyertes pályázó köteles megvásárolni a cég ezen részlegét és eszközeit.

Obb 30ev

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.