Szerencsére nem történt személyi sérülés, de így is sokba fog fájni a cserbenhagyónak a balszerencsés történet. Civil szemtanú segített megállítani az ittas vétkest.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 57 éves litkei férfival szemben, aki ittasan balesetet okozott, majd tovább hajtott, de a baleset egyik szemtanúja saját kocsijával üldözni kezdte, és később el is fogta. A vádlott 2020. október 30-án késő délután Karancslapujtő irányából Karancskeszi felé vezetett egy gépkocsit, ami csak kölcsönben volt nála. A vezetés előtt ismerősével italozott, ittassága miatt egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol egy szemből szabályosan érkező autó oldalának ütközött.
A balesetben a vádlott autójának bal első kereke légvesztetté vált, ennek ellenére a helyszínről elmenekült, de az eset egy szemtanúja saját autójával utána indult és a következő településen végig dudálva üldözte, végül megállítva őt. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, noha a vétlen vezető négy utast is szállított. Mivel azonban a férfi nem győződött meg arról, hogy valaki megsérült-e, az ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével halmazatban cserbenhagyás vétségével is megvádolta a Salgótarjáni Járásbíróság előtt, vádiratában pénzbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra, továbbá a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.
Az ittas cserbenhagyóra azonban nemcsak büntetőjogi jogkövetkezmények várnak: vezetői engedélyét a helyszínen elvették tőle, azt csak költséges és időigényes utánképzés után kaphatja vissza, és mivel ittasan okozta a balesetet, a biztosító az általa a másik gépkocsi tulajdonosának kifizetett kártérítési összeg megtérítését fogja követelni tőle, ráadásul az általa vezetett autóban keletkezett kárt is neki kell viselnie.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.