Hosszú ideje nem látott alacsony szintet mutat a múlt heti halálos kimenetelű közúti balesetek száma.
Továbbra is magas összesített baleseti számok mellett jelentősen csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a szeptember 19-vel kezdődő héten. A múlt héten összesen 1318 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására. A balesetekből 205 okozott könnyű-, és 75 súlyos sérülést. Három halálos balesetet számláltunk, amelyekben négy ember vesztette az életét. Egy évvel ezelőtt ennek háromszorosa történt, akkor kilenc balesetben tizenöt ember hunyt el.
A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset Bács-Kiskun megyében, Pirtó lakott területén történt szeptember 21-én, szerdán. A kora délelőtti órákban egy 59 éves férfi az általa vezetett nyergesvontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel egy telephelyről történő kihajtása során elütötte a járműszerelvény előtt a kerékpárját toló 57 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.
Szintén szerdán megtörtént a második múlt heti halálos baleset is. Budapesten délután a XIX. kerület Kossuth Lajos téren egy 29 éves férfi tehergépjárművel elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járdáról lelépő 40 éves férfit és 7 éves kislányát, akik a helyszínen elhunytak.
A harmadik és egyben utolsó múlt heti halálos közúti baleset szeptember 24-én, szombaton történt. Kiskunhalas közelében délután egy 56 éves férfi személygépkocsival elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lehaladt az úttestről, majd az út melletti vízelvezető árokba borult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
(fenti képünkön a kiskunhalasi tragédia helyszíne – MTI fotó)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.