A kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta a kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozó fiatalkorú. Perszer ez a halottakat már nem hozza vissza, de visszatartó erő lehet a hasonló mentalitású embereknek.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint hét év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a fiatalkorút, aki bedrogozva okozott halálos balesetet egy lopott autóval Salgótarjánban. A jogosítvánnyal nem rendelkező fiú 2020 novemberében Karancslapújtőn ellopott egy gépjárművet, amit a reggeli órákban pszichoaktív anyagoktól és nyugtatótól bódult állapotban vezetett a 21-es számú főúton. Egy balra ívelő útkanyarulatba a megengedettet meghaladó, valamint az út vonalvezetéséhez és az útburkolat csúszós állapotához képest is eltúlzott sebességgel haladt be, átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A balesetben a másik gépkocsi utasai, egy idős házaspár életüket vesztették.
A Nógrád Megyei Főügyészség 2021 februárjában emelt vádat a többszörösen büntetett előéletű, javítóintézeti nevelésből szökött, ezért letartóztatásban lévő fiatalkorú ellen. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyben előkészítő ülést tűzött ki, ahol – mivel a vádlott teljes körű beismerő vallomást tett – döntést is hozott. A vádirattal egyezően halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettében és jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek a fiút, őt halmazati büntetésül hét év hat hónap börtönbüntetésre, tíz év közügyektől eltiltásra, valamint tíz év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte a 911 253 forint bűnügyi költség megfizetésére is.
A fiatalkorúakra vonatkozó büntetéskiszabási szabályok szerint a hét év hat hónapi szabadságvesztés volt az ügyben kiszabható maximum, az ügyészség a vádiratban ezt is indítványozta, ezért a döntést az ügyész tudomásul vette. Az ítélet ellen a vádlott, a törvényes képviselő és a védő sem jelentett be fellebbezést, ezért az az előkészítő ülésen jogerőre is emelkedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.