2022.05.31, 11:19
Az utakon is arat a halál

Gyalogos: 2. Kerékpáros: 2. Motoros: 3. Autós: 7.

Nagyon rossz arcát mutatja ebben a félévben a közúti közlekedés. A két éven át tartó jelentős csökkenés után a korábbi évek súlyos statisztikáit idézik az idei számok. Alig volt ebben az évben egy-két hét, amelynek a számai javulást mutattak az előző évi adatokhoz képest. Minden időszaknak megvannak a jellegzetes baleseti formái, a jó idővel a kerékpáros-, és a motorkerékpáros balesetek száma emelkedett.

A múlt héten 1438 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. A balesetekből 247-ben történt könnyű-, és 86-ban súlyos sérülés. 12 közlekedési baleset követelt halálos áldozatot, összesen 14 ember halt meg. Pontosan ugyanannyi, mint a megelőző héten, és több mint háromszorosa annak, mint egy éve.

A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset már hétfőn, május 23-án megtörtént. Csongrád-Csanád megyében Kunszentmárton közelében a 45-ös számú főúton egy útkanyarulatban a napfelkelte előtti időben egy 37 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

A második halálos baleset május 24-én, kedden reggel történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ongaújfalu közelében. Egy 32 éves férfi személygépkocsival ez idáig ismeretlen ok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből szabályosan érkező, egy 61 éves nő által vezetett személygépkocsival. A balesetben a sávját elhagyó autó sofőrje, és a másik autó utasa, egy 65 éves nő a helyszínen meghaltak. A vizsgálat jelen állása szerint vétlen autó sofőrje súlyos sérülést szenvedett.

Ketten Meghaltak Karambolban A 3 As út Borsodi Szakaszán
Ketten meghaltak a 3-as út borsodi szakaszán (MTI fotó)

Május 25-én, szerdán történt a múlt heti harmadik halálos baleset. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Fegyvernek közelében, a 4-es számú főúton a reggeli órákban egy 47 éves férfi személygépkocsival a 34-es számú főútra történő balra kanyarodása során nekiütközött a szemből szabályosan érkező, egy 43 éves férfi által vezetett motorkerékpárnak. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt, az autóvezető könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Fegyverneknél
Halálos baleset Fegyverneknél (MTI fotó)

Szerdán délután is történt halálos baleset. Tolna megyében, Regöly közelében, a 65-ös számú főúton egy 63 éves férfi személygépkocsival az idáig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 28 éves férfi által vezetett személyautóval. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó sofőr a helyszínen meghalt, utasa, egy 66 éves nő életveszélyes, míg a vétlen sofőr könnyű sérülést szenvedtek.

Az ötödik múlt heti halálos baleset május 26-án, csütörtökön kora délelőtt történt. Pest megyében, Váchartyán lakott területén egy 33 éves férfi egy lopott kocsival az úttestről lehaladt és felborult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

Halálos Baleset Történt Váchartyán Közelében
Halálos baleset lopott autóval Váchartyán közelében (MTI fotó)

Csütörtökön további két halálos baleset történt. Győr-Moson-Sopron megyében, Szany közelében kora délután egy 65 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel egy enyhén balra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 66 éves nő által vezetett személygépkocsinak. Ez az autó emiatt a szalagkorlátnak ütközött, majd a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 46 éves férfi által vezetett személygépkocsi bal oldalának is nekiütközött. A balesetben ez utóbbi személyautó egyik utasa, egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, a másik utasa, egy 45 éves férfi, valamint a sofőr súlyos sérüléseket, továbbá egy utas, valamint a teherautóval is ütköző személykocsi sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset oka, hogy a 65 éves teherautósofőr nem az útviszonyoknak megfelelően és ittas állapotban vezette járművét.

A második csütörtöki halálos baleset Dabas lakott területén délután történt. Egy 47 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel egy telephelyről jobbra történő kihajtás közben elütötte a kerékpárral ott közlekedő 61 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.

Pénteken, május 27-én történt a múlt heti nyolcadik halálos közúti baleset. Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön egy útkereszteződésben délelőtt egy 67 éves férfi személygépkocsival jobbra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő, egy 79 éves férfi által vezetett elektromos háromkerekű segédmotoros kerékpárnak és azzal összeütközött. A balesetben a segédmotoros kerékpár vezetője az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.

Pénteken megtörtént a kilencedik halálos baleset is a múlt héten. Heves megyében, Zagyvaszántó lakott területén egy balra ívelő útkanyarulatban kora este egy 51 éves férfi motorkerékpárral átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, majd az úttestről lehaladt és egy lakóház kerítésének ütközött. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Május 28-án, szombaton ismét három halálos kimenetelű baleset történt. Az első hajnalban, Nagykőrös lakott területén. Egy 34 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten fekvő 28 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

A második szombati baleset Budapesten, a XXII. kerületben a 6-os úton Érd felé, a Savoya Park után történt kora este. Egy 29 éves nő az általa vezetett motorkerékpár irányítása felett elvesztette az uralmát és elcsúszott, így életveszélyes sérülést szenvedett. A Mentőszolgálat munkatársai stabilizálást követően a Szent János Kórházba szállították, ahol vasárnapra virradó éjszaka meghalt.

A harmadik szombati, és egyben az utolsó múlt heti baleset Hajós közelében történt késő este az 54-es számú főúton. Egy 53 éves férfi személygépkocsival Császártöltés irányából Nemesnádudvar irányába haladt mikor fékezése ellenére elütötte a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sáv közepén láthatósági mellény nélkül tartózkodó és hirtelen a járműve elé ugró 63 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

 

Obb 30ev

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.