Felfüggesztett szabadságvesztésre számíthat a baleseti sérültet magára hagyó sofőr.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves szlovák állampolgár ellen, aki elütött egy ittas személyt, akinek nem nyújtott segítséget. A vád szerint a férfi 2021. július 14-én, hajnalban, Nagyoroszi területén vezetett, miközben az előtte lévő útszakaszon feküdt egy sötét, fényelnyelő színű ruházatot viselő, ittas férfi. A vádlott nem észlelte az alakot, csak mikor áthajtott rajta. Mintegy 200 méter megtételét követően visszament a helyszínre, ott megállt, azonban a járműből nem szállt ki, hanem rövid idő után elhajtott.
Mintegy fél óra elteltével egy arra közlekedő autós vette észre az úttesten fekvő sértettet, és hozzá segítséget hívott. A sérült személy ekkor még eszméleténél volt, azonban a kiérkező mentők szakszerű ellátása ellenére a helyszínen életét vesztette. A baleset oka az volt, hogy a néhai sértett megszegte a gyalogosokra vonatkozó KRESZ előírást, miszerint köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely az úttesten haladó járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
A nyomozás során elvégzett bizonyítási kísérlet és az igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a sértett csak féktávolságon belül volt észlelhető, így a vádlottnak nem volt lehetősége a baleset elhárítására – ugyanakkor a balesettel érintett jármű vezetőjeként segítséget kellett volna nyújtania a sérültnek. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a 30 éves férfival szemben – aki a nyomozás során több mint két hónapig letartóztatásban volt – segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat, és figyelemmel büntetlen előéletére, valamint arra, hogy a baleset okozásáért nem terheli felelősség, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.