Zavart viselkedése tűnt fel a rendőröknek. Kiderült, hogy nem csak drog hatása alatt áll, de szállítottt is az anyagból.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség kábítószer birtoklás és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. A vádirat szerint a vádlott 2020. június 8-án és az azt megelőző napokban is kábítószereket fogyasztott. Az említett napon este, a vádlott gépkocsival Tokajból tartott hazafelé, mikor Sárospatakon rendőrök igazoltatták. A rendőri intézkedés során a férfi szemmel láthatóan zavartan viselkedett, ezért a rendőrök átvizsgálták az autóját, majd vérminta vétel céljából előállították.
Mivel a gépkocsiban a rendőrök kábítószert találtak, ezért az eljárás során a vádlott lakásában is kutatást végeztek. A férfi birtokából végül – elmondása szerint általa ismeretlen körülmények között megszerzett -, a törvényben meghatározott csekély mennyiség felső határát meghaladó mennyiségű amfetamin mellett, marihuánát foglaltak le. A nyomozás eredményeként megállapítást nyert, hogy a vádlott a járművezetés során kábítószerek által befolyásolt állapotban volt, mivel a szervezetében toxikus mennyiségű amfetamint és kisebb mennyiségű marihuánát mutattak ki. A járási ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.