A szakértői vizsgálat szerint egy kisfiú halálát okozta, hogy nem használták a biztonsági övet. Az édesapa sofőr ellen vádat emeltek.
Egy gyermek volt az áldozata annak a közúti balesetnek, amely miatt a balesetet okozó apa ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség a Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint. A vádirat részletezi, hogy 2021. január 16-án a reggeli órákban Ajka-Bakonygyepes belterületén, Ajka felől a 8-as számú főút irányába közlekedett személygépkocsival az 56 éves férfi, akivel 19, 17 és 7 éves gyermekei utaztak, mert Eplénybe szerettek volna menni szánkózni. A járműben utazók közül egyedül a 7 éves kisfiú nem volt biztonsági övvel az üléséhez rögzítve.
A 8-as számú főút kereszteződéséhez érve a férfi egyenesen kívánt továbbhaladni Magyarpolány irányába, azonban figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, és körültekintés, lassítás, illetve megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. Ekkor érkezett ehhez az útszakaszhoz a védett főúton Veszprém irányából egy szabályosan közlekedő, vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvény, amely már nem tudta elkerülni az elé behajtó személygépkocsival történő ütközést. A be nem kötött 7 éves gyermek az ütközés erejétől kirepült a személygépkocsiból. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét veszítette. A baleset következtében a férfi másik két gyermeke is súlyos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására és a közúti járművezetéstől történő eltiltásra tett indítványt az elbírálásra jogosult Ajkai Járásbíróság felé.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.