Ittas vezetésért vették el a jogosítványát, de anélkül is újra autóba ült, és ismét italozást követően. Pechére rajtavesztett.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt érvényes vezetői engedély hiányában vezetett személygépkocsit. A vádirat szerint a vádlottat 2021. év januárjában ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt többek között 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték jogerősen.
A vádlott ennek tudatában és ellenére június 6-án az egyik szegedi szórakozóhelyen hosszabb időn keresztül szeszes italt fogyasztott, majd hajnali 3 órakor gépkocsiba ült és azt vezetve egy utassal elindult. Röviddel ezt követően a helyi rendőrök Szeged belterületén a vádlott által vezetett személygépkocsit ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy a férfi szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van. A vádlott több közlekedési szabályt is megszegett, amikor érvényes vezetői engedély hiányában, szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohollal vezetett.
A járási ügyészség az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt indult eljárásban a gyorsított eljárás szabályaira figyelemmel a vádlottat bíróság elé állította. A Szegedi Járásbíróság a férfival szemben 10 hónap börtönbüntetést szabott ki, 1 évre a közügyektől és 5 évre a közúti járművezetéstől tiltotta el. A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője fellebbeztek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.