Vádat emelt a budapesti, Ferihegyi úti, halálos baleset ügyében az ügyészség, végrehajtandó börtönbüntetést kérve a baleset 33 éves okozójára.
A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor tájékoztatás szerint a halálos baleset okozója, egy 33 éves férfi kábítószer hatása alatt a taxijával frontálisan nekiment egy szabályosan közlekedőnek. A vád szerint a férfi kábítószertől bódult állapotban, a biztonsági övét sem becsatolva, a megengedett sebességet jelentősen túllépve, taxijával egy előzés során frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő sértett gépkocsijával a repülőtérre vezető úton.
A férfi a megengedett 70 kilométeres óránkénti sebességnek csaknem kétszeresével, mintegy 130-135 km/órával kezdett előzésbe. A vád szerint a járművezetés előtt elfogyasztott kokain a vádlott figyelő-vigyázó készségét csökkentette, bódult állapotából adódóan nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, így azt, hogy az előzést biztonságosan végre tudja-e hajtani, illetve, hogy az előzés befejezése után a járművel biztonságosan vissza tud-e térni a megelőzött gépjármű elé.
A férfi úgy tért át a menetiránya szerinti szemközti sávba, hogy a biztonságos előzéshez szükséges 260-265 méter helyett mindössze 54 méterre volt a vele szemben 55-60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő sértett, akinek a biztonsági öve be volt kötve. A vádlott autója előtt haladó sofőr észlelte a történteket és lassítani kezdett, ám a férfi olyan gyorsan haladt, hogy nem tudott a saját forgalmi sávjába visszatérni.
Az ügyészség szerint a sértettnek nem volt lehetősége a baleset érdemi elhárítására, a vádlott mintegy 130-135 km/óra sebességgel ütközött az autójának. Az ütközés következtében a sértett gépkocsija megpördült, a szalagkorlátnak csapódott, majd a szalagkorláton átbukva, az ott lévő fás területen egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg. A vádlott járműve az ütközés után szintén megpördült, és a szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben állt meg.
A sértett a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette, a balesetben a vádlott is megsérült. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll – írta közleményében Ibolya Tibor.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.