A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal nyilvánossá tette a közlekedésbiztonsági stratégia javaslatot.
Röviden összefoglalva, amikkel Budapest vezetése tenne a jobb közlekedésbiztonsági mutatókért az az alacsonyabb sebességhatárok a budapesti belvárosban, éjjel-nappal működő traffipaxok elhelyezése legalább száz helyszínen, valamint egy zebramegújítási program. A Főpolgármesteri Hivatal szombaton tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a honlapján nyilvánosságra hozta a közlekedésbiztonsági stratégia társadalmi egyeztetési változatát. Ennek célja az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban, hogy 2030-ig megfelezzék, 2050-re pedig nullára csökkentsék a halálos közúti balesetek számát a fővárosban. A stratégia nemcsak a főváros következő évekre való feladatait határozza meg, hanem javaslatot tesz országos jogszabályok módosítására is.
A közlekedésbiztonsági stratégia szerint Budapesten legalább 100 helyszínen kell sebességmérő kamerákat kihelyezni és ezek telepítéséhez a rendőrség partnerségére van szükség. Úgy vélik, hogy ahol szükséges, csökkenteni kell a sebességhatárokat Budapesten, ezért kétszeresére növelnék a védett lakóterületek – a 30-as és a lakó-pihenő övezetek – kiterjedését, és alacsonyabb sebességhatárokat vezetnének be a belvárosban: a Hungária-gyűrűn belül maximum óránkénti 50 kilométeres, a Nagykörúton és azon belül maximum óránkénti 40 kilométeres sebességhatár bevezetését javasolják. Budapesten 5240 gyalogátkelőhely található, ezeknek több mint a felét az elmúlt három évben felújították. Ezt a programot folytatni kell, így néhány éven belül elérhető, hogy Budapesten minden gyalogátkelőhely kifogástalan állapotban legyen.
A hivatal fővárosi egyeztető fórumot kezdeményez a rendőrség és a releváns szakmai és civil szervezetek részvételével, így szakmai szinten kidolgozott javaslatokkal lehet segíteni a közlekedésbiztonság helyzetén önkormányzati és kormányzati eszközökkel egyaránt. A legfontosabbnak a közlekedők tudatosságát nevezték, közlekedési módtól függetlenül, ezért tájékoztató kampányt indítanak a fővárosi felületeken, hogy ezzel ösztönözzék a budapestieket a biztonságosabb és egymásra odafigyelő közlekedésre.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a BKK a közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetés és szakmai fórumok alapján készítette el. Az elmúlt hetekben megkezdődött már a stratégia megvitatása releváns civil és szakmai szervezetekkel is. A következő lépés a stratégia nyilvános vitája, azt követően a végleges javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönthet. A közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a BKK weboldalán bárki véleményezheti.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.