Leáll a MOL Bubi vasárnap 23:59-kor, hétfőtől nem lehet kerékpárt felvenni a 158 gyűjtőállomás egyikén sem.
A Budapesti Közlekedési Központ a korábbi bejelentéseknek megfelelően üzemszüntetet tart a megosztott kerékpár-rendszerben. A téliszünetet a szolgáltatás átalakítására használják fel, a közbringarendszert tavaszra megújítják. A 2014-ben 1100 kerékpárral és 76 gyűjtőállomással elrajtolt kerékpármegosztó ma 2071 kerékpárral és 158 gyűjtőállomással zár. A hat év alatt mintegy hárommilliószor használták az emberek a bringákatl, összesen körülbelül 6 millió kilométert tekerve. A koronavírus-járvány miatt száz forintra mérsékelt havidíjnak és az online regisztrációnak köszönhetően az idén sok új ember vette igénybe a MOL Bubit, akik száma 2020-ban átlépte a százezret.
A BKK számításai szerint az elmúlt hat évben a MOL Bubival közlekedők körülbelül egymillió kilogramm kibocsátott szén-dioxidtól óvták meg Budapestet – nem számolva az emberek által kilélegzett széndioxidot. A BKK jelezte, hogy a következő hónapokban lezárul az új rendszer elindításához szükséges közbeszerzés, és jövő tavasszal tér vissza a MOL Bubi Budapestre. Érkezik 1200 új, a jelenleginél könnyebb kerékpár, amelyek száma további 360-nal lesz bővíthető. Ezeket defekttűrő, fújt gumikkal szerelik majd fel, ami a jelenlegi szivacstömlős kerekekkel szemben könnyebb.
A szolgáltató emellett rugalmas tarifarendszerrel csábít majd, amelyben a BKK-bérlettel rendelkezők jelentős kedvezményekre számíthatnak. Az üzemeltetéshez új informatikai hátteret, valamint új applikációt alakítanak ki az egyszerűbb igénybevétel érdekében. Változatlan marad a jelenlegi szolgáltatási terület, a rendelkezésre álló 158 gyűjtőállomás és a parkolási funkció. Az új rendszerrel a BKK képes lesz a virtuális gyűjtőállomások bevezetésére is, amelynek lehetőségét igény szerint fogja vizsgálni a társaság.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.