Szigorúbban bírálja el mostantól a hatóság, ha valaki járművet vezet az eltiltásának a hatálya alatt. Túl sokan űzték ezt a „játékot”!
Sorra érkeztek a közelmúltban is az olyan hírek, amelyek arról szóltak, hogy a vezetéstől való eltiltás ellenére járműbe ülők okoztak súlyos baleseteket. Mindebből kitűnik, hogy sokan félvállról veszik a vezetéstől való eltiltást, amit ki lehet érdemelni többféle szabálytalansággal – ittas vezetés, előéleti pontok halmozása, súlyos szabályszegéssel, baleset okozás. A vezetéstől való eltiltás soha nem véletlen műve, ez is a szabálysértő magatartás egyik retorziós eszköze. Valamint a hatóság a többi közlekedőre veszélyt jelentő sofőröket így tartja távol a forgalomtól, illetve „kényszeríti” rá, hogy a jogosítványa visszaszerzésének az érdekében utánképzésen vegyen részt – közlekedési bűncselekmény miatt bevont vezetői engedély visszaszerzéséhez szükséges az utánképzésen való részvétel. Ugyancsak utánképzésen kell részt venni, ha a vezetői engedélyt közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra vonták vissza, illetve ha a járművezető elérte a meghatározott számú előéleti pontot és az alapján történt a járművezetői engedély visszavonása.
A hatóság tapasztalatai szerint gyakorivá vált tehát a gépjárművezetéstől való eltiltás figyelmen kívül hagyása az eltiltottak részéről. Így szükséges volt egy lépés, amely segít abban, hogy az eltiltottak komolyan vegyék a tilalmat. Ezért május 14-től a „járművezetés eltiltás hatálya alatt” már bűncselekménynek minősül, ennek megfelelően a korábbinál súlyosabb a büntetőjogi elbírálása – mindeddig szabálysértésnek számított. A szigorításról az egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Törvény) 61. §-a rendelkezik.
Eszerint 2021. május 14-ei hatállyal a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 239/B. §-ába új törvényi tényállásként beiktatta a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekményt. Ezzel egyidejűleg a Törvény 55. §-a szintén 2021. május 14-ei hatállyal a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések körébe vonta az engedély nélküli vezetés szabálysértést – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt törvényi tényállás korábbi szabálysértési alakzata helyébe – a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 176. §-aként.
Az új bűncselekmény tényállásszerűségének feltétele:
– a járművezetővel szemben hatályos járművezetéstől eltiltás fennállása,
– a bűncselekmény szándékos bűnösségének kizárólagosságára tekintettel a járművezető tudatának át kell fognia, hogy a járművezetéstől el van tiltva (vagyis az elkövetést megelőzően a járművezetéstől eltiltásról szóló jogerős döntésről jogszerűen kellett, hogy értesüljön),
– a járművezetéstől eltiltás meghatározott járműkategóriára, illetve járműfajtára is vonatkozhat (érvényesülési kör), ekkor kizárólag az ennek megfelelő jármű vezetése esetén valósul meg a bűncselekmény.
Közúti ellenőrzés során a vezetői engedély nyilvántartás adatai alapján lehet megállapítani, hogy az ellenőrzött járművezető el van-e tiltva a járművezetéstől. Akit a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó jármű vezetésén értek tetten, azzal szemben indokolt a büntető feljelentés megtétele és a nyomozás megindítása.
Abban az esetben, ha az eltiltás hatálya alatt járművet vezető és a vezetett jármű üzembentartójának személye eltér, úgy indokolt a járművet vezetésre átadó személy kilétének megállapítása és felelősségének tisztázása. Ugyanis, ha a járművet vezetésre átadó személy tudott a tetten ért sofőr vezetői engedélyének a bevonásáról, akkor ő is felelősségre vonható.
Amennyiben a járművezető nem áll járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, de az engedélyhez kötött jármű vezetéséhez nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal, akkor engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt felelősségre vonható, ami a változás szerint elzárással is büntethető, illetve helyszíni bírság, vagy szabálysértési eljárás során pénzbírság is kiszabható.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.