Vasúti átjárón áthaladva teherautójával tönkretette a sorompót, ezért kell közel egymillió forintot fizetnie.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyészének vádemelése nyomán a Salgótarjáni Járásbíróság 120 000 Ft pénzbüntetésre és 684 100 Ft kártérítés megfizetésére ítélte azt az 54 éves férfit, aki tehergépkocsijával egy sorompó csapórúdjának hajtott.
A férfi 2021. március 9-én a reggeli órákban Bátonyterenyén tehergépkocsival érkezett egy táblákkal is előjelzett, teljes sorompóval biztosított vasúti átjáróhoz. Rendszeresen közlekedett erre, ismerte az átjárót, a sorompó megközelítése során azonban nem vette észre, hogy a csapórúd már mozgásban volt, ereszkedett, ezért nekiütközött és letörte azt. A tehergépkocsi az áthaladó személyvonattal nem ütközött, de a csapórúd helyreállításáig a vasúti közlekedés az átjáróban lényegesen alacsonyabb biztonsági szint mellett, teljes sorompó helyett csak jelzőőrös biztosítással zajlott.
A vasúti átjárót fokozott óvatossággal és körültekintéssel kell megközelíteni, és meg kell állni előtte, ha a csapórúd mozgásban van. A sofőr figyelmetlensége miatt megszegte e kiemelkedően fontos közlekedési szabályt, a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze ezért a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt nyújtott be a férfi ellen vádiratot.
A Salgótarjáni Járásbíróság a férfit a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és az ügyészi indítványban írtaknak mindenben helyt adva 120 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a MÁV Zrt-nek okozott 684 100 ft megfizetésére is. A bíróság büntetővégzését az ügyészség és a vádlott is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.