Lassan kihalhatna már ez a felelőtlen, ostoba magatartásforma az útjainkról. De az biztos, hogy eggyel kevesebben művelik ezt a továbbiakban.
A Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki szándékosan akadályozta a mögötte haladót az előzésben, majd hirtelen fékezéssel közvetlen veszélynek tette ki a testi épségét. A vádirat szerint a 43 éves férfi 2021. május 3-án, kora reggel személygépkocsival a dupla sávos, szalagkorláttal elválasztott útszakaszon Herend felől Veszprém irányába közlekedett. A férfi előzés céljából áttért a belső sávba, ahol járművét utolérte a mögötte a belső sávban már folyamatos előzésben lévő és nála nagyobb sebességgel haladó másik személygépkocsi.
A vádlott az előzés befejezése után – bár lett volna rá lehetősége – nem tért vissza a külső sávba, hanem a belsőben maradva akadályozta a mögötte gyorsabban haladót, aki így néhány méteres közelségbe került hozzá. Az elkövető ekkor ráadásul indokolatlanul hirtelen fékezésbe kezdett, amelyet a mögötte lévő sofőr csak vészfékezéssel tudott kivédeni, s ezzel elkerülni az ütközést. A férfi még ezt követően is hosszabb ideig akadályozta a sértett haladását.
A nyomozás során kirendelt szakértő megállapította, hogy az elkövető nem rendelkezik a biztonságos vezetéshez szükséges pszichológiai jellemzőkkel, és ezért nem alkalmas a járművezetésre. Az ügyészség a vádiratában végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, továbbá indítványozta, hogy a férfit végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.