2019.07.10, 08:34
Buszról bírságolnak autósokat a rendőrök

Civil ruhás rendőrök autóbuszon ülve figyelik az autósokat Hollandiában. Elsősorban a vezetés közben kézből telefonálókra vadásznak, de más szabálytalankodók sincsenek biztonságban.

Nagyon trükkösek a holland rendőrök. Megelégelték, hogy nyíltan nehéz tetten érni a kézből mobiltelefonáló sofőröket, így alternatív módszereket dolgoztak ki. A forgalomban mozgásban lévő autóbuszból, teherautó vezetőfülkéjéből, lakókocsiból elllenőrzik az autósokat. A jogsértések bizonyításáról technikai eszközök alkalmazásával is gondoskodnak.

Legutóbb 2019. június 19-én és 20-án hajtottak végre ilyen rejtett célellenőrzéseket Gelderland és Overijssel megyék gyorsforgalmi útjain, amelyek során több mint 500 fővel szemben szabtak ki különböző összegű bírságot. Az ellenőrzések az A1, A28 és A50 számozású autópályákon történtek. A forgatókönyv a következő volt: a civil ruhás rendőrök figyelték a közlekedési szabályszegéseket, majd ha ilyet észleltek, akkor a közúti ellenőrzést végző egyenruhás kollégáikat értesítették. Ők állították meg a rajtakapott autósokat és vonták őket felelősségre.

A holland rendőrök elsősorban autóbuszon ülve vadásztak, de a magasabban elhelyezett ülések miatt hasonlóan jó kilátás nyílik a teherkocsik vezetőfülkéjének „anyósüléséből” is, valamint a lakóbuszok és lakókocsik ablakain keresztül. Az akcióban kiosztott 531 bírság többségét, 290 bírságot vezetés közbeni jogellenes mobiltelefon használat miatt szabták ki. Az ezért elkapott sofőrök fejenként 230 eurós bírságot kaptak – amelyet további 9 euró összegű adminisztratív költség is terhel.

De volt más szabályszegés is bőven: 241 esetben úthasználati díj meg nem fizetése, gyorshajtás, záróvonal átlépése, jobbról történő előzés, és más szabályszegések miatt adtát át a büntető cédulát a szabálytalankodóknak. Veszély okozása miatt két járművezetőnek vonták be a vezetési jogosultságát. Egyikük a megengedett sebeséghatárt lépte túl 58 km/h-val, a másik pedig sorozatban követett el súlyos szabályszegéseket. Bizonytalan vezetés miatt is állítottak le autóst, akivel szemben kábítószer hatása alatti járművezetés gyanúja merült fel. A vele szemben alkalmazott, nyálminta vételén alapuló gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így őt vérvételre is előállították.

Az autóbuszról, illetve tömegközlekedési eszközről végrehajtott közlekedésrendészeti ellenőrzések a rendőri gyakorlatban korántsem ismeretlenek. Az Egyesült Királyság több városában ugyancsak civil ruhás rendőrök autóbuszról (Londonban a híres emeletes buszokról) felügyelik a biztonsági öv használatot, és szintén a mobiltelefon használatot.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.