A használtautópiacon vadásztak áldozatokra, akiktől előleget vettek fel külföldről behozandó, nem létező, de meghirdetett autókért.
A használtautó piacon tapasztalható kínálati hiányt kihasználva csalt egy pár az autóhirdetésekkel. A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint vádat emeltek egy 45 éves nővel szemben, aki különélő férjével követte el a bűncselekményeket. A vádirat szerint a vádlott 2017 decemberét megelőzően megállapodott a tőle különélő férjével abban, hogy megélhetésüket csalások elkövetéséből fogják fedezni. Ennek érdekében a férfi egy használt autók értékesítésével foglalkozó weboldalon olyan gépkocsikat hirdetett meg eladásra, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezett. A hirdetésekben felesége elérhetőségeit adta meg, aki pedig az érdeklődőket átirányította a férjéhez azzal, hogy az autókról ő tud részletes felvilágosítást adni, és ő intézi az autók Magyarországra való behozatalát is.
A hirdetésekre jelentkező sértettek felhívták a férfit, aki beszámolt nekik az autók jellemzőiről, valamint megbeszélte velük az adásvétel részleteit is. Ennek során – arra hivatkozva, hogy ő külföldön tartózkodik – abban egyezett meg a sértettekkel, hogy a Magyarországon lévő vádlott nővel közjegyző előtt megbízási szerződést kötnek az autók Magyarországra történő behozatala és forgalomba helyezése érdekében, a sértetteknek pedig ezért foglalót kell letenniük, amit szintén közjegyzői okiratban rögzítenek.
A vádlott nőnek és férjének nem állt szándékában az autók eladása, és erre lehetőségük sem volt, a hirdetett autókkal nem rendelkeztek, céljuk kizárólag a sértettek tévedésbe ejtése, és a foglalók kifizetése révén a pénzük megszerzése volt. Az ügynek 9 sértettje van. Ebből 4 sértett fogott csak gyanút, illetve ők nem voltak hajlandóak foglalót fizetni olyan autóért, amit személyesen nem lehetett megtekinteni, így ezekben az esetben a csalás kísérleti szakban maradt. A csalással ténylegesen okozott kár csaknem 8 millió forint, a további 4 csalási kísérlet vonatkozásában pedig a veszélyeztetett érték további 6 millió forint volt.
A csalásból származó pénz egy részét a vádlott magának megtartotta, míg a fennmaradó összegeket különélő férje részére eljuttatta. A foglaló kifizetése után a sértetteket egy ideig még hitegették, később azonban számukra elérhetetlenné váltak. A Fővárosi Főügyészség a 45 éves nővel szemben 9 rendbeli csalás bűntette, illetve kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra és indítványozta, hogy a vádlottal szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve, a nővel szemben 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A végzés nem végleges. A férfi bűntárssal szemben belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását követően a nyomozás elkülönítésre került.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.