Magyarország csatlakozott az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programhoz - jelentette be a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A csatlakozással Magyarország azt vállalta, hogy a közlekedésbiztonság területén olyan akciókat hajt végre, amelyekkel elérhetővé válik az a cél, hogy 2050-re Európában egyáltalán ne történjen halálos kimenetelű közlekedési baleset.
“A programban való részvételünk három elemre osztható, egyrészt a rendőri eszközök alkalmazására, másrészt a technológiai fejlesztésre, harmadrészt pedig az oktatásra, képzésre, tudásátadásra” – mondta Palkovics László. Hozzátette, negyedik elemként a közlekedésben még kezdetlegesebb szinten álló – például afrikai – országoknak oktatással kíván segíteni Magyarország. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világon évente 1,3 millió ember veszíti az életét közlekedési balesetben, ennek jelentős része Európára korlátozódik, és a fiatalabb, kevesebb rutinnal rendelkező autóvezetőket érinti. Magyarország a program finanszírozásában 30 ezer dollárral vesz részt, és a miniszter kiemelte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon jelentősen sikerült csökkenteni a közlekedési balesetekben elhunytak számát, ráadásul az idei év első felében a valaha volt legkevesebb, 220 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt. A magyar csatlakozásról Palkovics László tájékoztatása szerint először Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével állapodtak meg a francia sportvezető legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával, a globális programot az ENSZ és a FIA közösen irányítja. Todt videoüzenetben köszönte meg Magyarország támogatását, míg a Forma-1-es versenyzők közül többen is szintén rövid videofelvételen gratuláltak a csatlakozáshoz.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a vállalat az elmúlt kilenc évben mindent megtett azért, hogy a mogyoródi pálya ne csak a Forma-1-es rendezés miatt legyen híres, hanem a társadalmi szerepvállalásáról is. “A nyílt napjainkon tavaly 528 autós és 842 motoros vett részt, ők így biztonságosan, szervezett keretek között tudták feszegetni a maguk és járműveik határait, míg a vezetéstechnikai tanpályánk immár 21 éve működik” – emelte ki Gyulay Zsolt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.