2019.08.27, 08:20
Csehország is bevezeti az elektronikus útdíjrendszert

Csehország 2021 januárjától vezeti be az elektronikus útdíjfizetési rendszert a személyautó kategóriában is. A teherautókra már működik.

A személyautósok jelenleg az 1995-ben bevezetett matricás útdíjrendszerben használhatják az utakat. Lenka Rezková, a közlekedési minisztérium szóvivője a kormány hétfői ülése után bejelentette, hogy 2020 lesz az utolsó év, amikor még matricát kell vásárolniuk az autósoknak. Az éves matrica ára most 1500 korona (19 500 forint), s ez az összeg az elektronikus útdíj bevezetése után legalább két évig nem fog emelkedni. A matricáknak három változata van: tíznapos, havi és éves, ami a jövőben sem változik. Lényeges módosítás azonban, hogy az éves díj ezentúl attól a naptól lesz érvényes 12 hónapig, amikor azt az autós megveszi. Eddig az éves matrica a naptári évben volt érvényes függetlenül attól, mikor vette meg azt a felhasználó. A tárca mérlegelte az egynapos díjak bevezetését is, de elvetették, mert nem lenne gazdaságos.

A fejlesztéshez szükséges törvénymódosítást a parlament június végén hagyta jóvá, a közlekedési tárca most véglegesítette az elektronikus útdíj bevezetésének feltételeit. Az útdíj befizetését a kocsik rendszáma alapján az elektronikus rendszerben kamerákkal fogják ellenőrizni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a jövőben bevezessék a regionális útdíjat is. A téma pillanatnyilag mérlegelés tárgya.Jelenleg a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók fizetnek útdíjat elektronikusan Csehországban. Ezt 2007-ben vezették be, az állam éves bevételei ebből mintegy tízmilliárd koronára rúgnak. A pályamatricák eladásából tavaly több mint ötmilliárd korona folyt be az államkasszába. A közlekedési minisztérium számításai szerint az elektronikus útdíjrendszer kiterjesztése a személygépkocsikra mintegy 220 millió korona pluszbevételhez juttatná az államkasszát. Ugyanakkor a rendszer üzemeltetése olcsóbb lenne, mint a jelenlegi sztrádabélyeges rendszeré.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.