A megváltozott körülményeknek megfelelően csökkent tavaly a használtautóbehozatal. A csökkenés mértéke azonban nem drámai.
Tavaly 130 431 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, az előző évhez képest csaknem 17 százalékkal kevesebb – közölte a JóAutók.hu az MTI-vel, a DataHouse adatai alapján. Az online használtautó piactér közleményében felidézte, hogy a koronavírus tavaszi lezárási hullámában a vásárlók óvatosabban nyúltak a megtakarításaikhoz, és új helyett inkább használt autókat vásároltak. Emiatt tavaly az első félévben 16,8 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba Magyarországon, mint újat.
A második félévben a lezárások már nem korlátozták sem az autógyárak, sem az autószalonok működését, a tavasszal elmaradt újautó-vásárlások egy része így ősszel megtörténhetett. Eközben a határok szeptemberi lezárása a tavaszihoz hasonló módon gátolta a használt autók magánimportját, emellett a használtautó-importőröket kedvezőtlenül érintette a vizsgabázisokon egy hónapnál is hosszabbra nőtt várakozási idő – jelezte a közleményben Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
Az év utolsó két hónapjában az új autók eladása már 28-30 százalékkal meghaladta a használtimport szintjét, így év végére az újautó-piac gyakorlatilag behozta lemaradását, éves szinten a 130 431 import használt autó mellett 128 031 új személygépkocsi került forgalomba Magyarországon – emelték ki a közleményben.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.