2020.10.19, 12:58
Csökkent a balesetek száma a múlt héten

Két nagyon durva hét után végre csökkent a halálos közúti közlekedési balesetek száma. Ehhez a rossz idő kellett?

Óvatosabbak lettek a közlekedők, legalábbis ezt mutatják a baleseti adatok. A múlt héten 1417 közúti baleset jutott a rendőrség tudomására, ezekből 311-ben történt személyi sérülés. 223 ember könnyebben sérült, 78-an szenvedtek el súlyos sérülést. Tíz halálos baleset történt, amelyekben tizenegy ember vesztette az életét, ez alacsonyabb a múlt héten tapasztaltnál, illetve az egy évvel ezelőtt mértnél is.

Az első múlt heti halálos baleset Budapesten történt. Október 13-án délután a XV. kerület Drégelyvár utca és Molnár Viktor utca kereszteződésénél egy M. J. 72 éves férfi személykocsival balra kanyarodott. Azonban összeütközött a vele szemben egyenesen áthaladni szándékozó J. K. 34 éves férfi által vezetett személyautónak. A balesetben az idős sofőr súlyos sérülést szenvedett, utasa egy 62 éves nő a helyszínen elhunyt. A másik autó 35 éves női utasa könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Újpalotán
Halálos baleset Újpalotán

Másnap, szintén Budapesten, a X. kerületi Bihari úton délelőtt történt halálos baleset. Egy 43 éves férfi személyautóval elütötte az úttesten szabálytalanul átkelő 83 éves férfit, aki a kórházba szállítást követően meghalt.

Az első múlt heti vidéki halálos baleset Nyárád közelében október 15-én reggel történt. Egy 58 éves férfi személykocsival letért az úttestről, majd egy fának ütközött és árokba hajtott. A sofőr baleset következtében a helyszínen meghalt.

Másnap Dabason történt halálos kimenetelű baleset. Hajnalban egy 22 éves férfi személykocsival elütötte az úttesten fekvő 45 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek a vizsgálata még folyamatban van.

Október 16-án az előzőn túl is történtek halálos balesetek, amely mutatja, hogy a pénteki forgalom rendszerint intenzívebb, a résztvevők feszültebbek. Városlőd közelében a 8. sz. főút 74 km szelvényében késő délelőtt egy 47 éves férfi személykocsival megcsúszott az úttesten és a szemből érkező 49 éves férfi által vezetett járműszerelvénynek ütközött. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Alig egy órán belül Bordány településen egy útkereszteződésben, egy 31 éves férfi tehergépkocsival hátramenet közben elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpárját toló 82 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.

Még mindig október 16-án Biatorbágy közelében az M1 autópálya terelt szakaszán késő este egy 64 éves férfi tehergépkocsival ez idáig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 44 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. Ezt követően nekiütközött egy 36 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak, és a hozzátartozó vontatmánynak is. A balesetben a sávját elhagyó teherautó sofőrje a helyszínen-, és az elsőként ütköző teherautó 44 éves sofőrje a kórházba szállítást követően meghalt. A tehergépkocsiban utasként tartózkodó 51 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Az M1 Es Autópályán
Halálos baleset az M1 autópályán

A hétvégén három baleset történt, az első október 17-én szombaton. Alsószölnök mellett közúton, késő délelőtt egy 18 éves férfi személykocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatból kihaladva elütötte az úttesten vele szemben szabályosan haladó 79 éves férfi gyalogost, majd elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, áttért az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 32 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a gyalogos a helyszínen meghalt, a vizsgálat eddigi állása szerint vétlen autó vezetője és utasa könnyű sérülést szenvedett.

Október 18., vasárnap az első halálos ableset Adács mellett kora este történt. Egy 30 éves férfi személykocsival lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, utasa, egy 13 éves fiú súlyos sérülést (lábtörést) szenvedett. Nem sokkal később Tököl közelében egy 38 éves férfi személyautóvalelütötte a vele azonos irányban, az úttest jobb szélén gyalogosan közlekedő 47 éves külföldi férfit aki a helyszínen meghalt.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.