2021.01.12, 05:49
Csúszós, mint a jég

A sárfelhordás nagyon veszélyes jelenség, főképp nedves időben. A saras útburkolaton a gumiabroncsok hamar elveszítik a tapadásukat.

Nem csak mező-, vagy erdőgazdasági területek mellett és nem csak gyér forgalmú vidéki utakon kell számítani a rendkívül veszélyes sárfelhordásra. Egyre gyakoribb jelenség ez nagy forgalmú utakon, sőt autópályákon is az építési forgalom miatt. Legutóbb két helyszínen is tapasztaltunk erős, tehát veszélyes sárfelhordást: az M3-as hungaroringi leágazásánál, ahol nem csak a felhajtó, a felüljáró és a két csatlakozó körforgalom burkolata szennyeződött, hanem az autópályára is jutott a koszból, valamint az 1-es úton Biatorbágy és Budaörs közötti négysávos szakaszon a Győr felől érkező irányban a biatorbágyi M1 autópályafelhajtót elhagyva az első körforgalomnál, amelytől négysávos az autóút, és ahol építkezés folyik. Mindkét esetben nem az utat építették, hanem az útvonal közelében végeztek földmunkát.

Ilyen nagy forgalmú, és nagy sebességű utakon még veszélyesebb a sárfelhordás a magasabb haladási sebesség miatt. A sár akadályozza a gumiabroncsok tapadását, aminek megcsúszás lehet az eredménye, a megcsúszásnak stabilitásvesztés és rossz esetben baleset, ütközés. Száraz úton is veszélyes a burkolatra kerülő föld, homok, hiszen egy laza felületű anyag, amely tapadásvesztést okoz.

A KRESZ egyértelműen fogalmaz és tiltja a közutak beszennyezését, illetve a szennyezést okozót kötelezik az útfelület megtisztítására, de ez sokszor, mint a fenti példák is mutatják, nem történik meg. A KRESZ 63. §-a szerint: „(1) Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni. (2) földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat – amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti – el kell távolítani.

Kérjük, aki ebben érintett, eszerint cselekedjen, ne veszélyeztesse sárfelhordással a közlekedők biztonságát!

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.