A jövőben a gépjárművezetői vizsgára jelentkezés ügyfélkapun keresztül indítható majd el, ahol az autósiskola, a vizsga helyszíne, időpontja is kiválasztható lesz.
Magyarországon évente félmilliónál többen végeznek közlekedési vizsgát. A közúti közlekedés körében 550-600 ezer vizsgaesemény vezetnek le, közülük közel 400 ezer vizsga a B-típusú jogosítvány megszerzéséhez köthető. 60-70 ezer alkalommal már dolgozó vagy leendő hivatásos járművezetők tesznek közlekedési vizsgát. Emellett évente több ezren szerzik meg a kedvtelési célú hajózáshoz, vitorlázáshoz szükséges engedélyt, és az idén januártól a nem játéknak minősülő drónok használata is képzéshez és vizsgához kötött.
A közlekedési vizsgáztatás hátterét 2022 tavaszától központosított elektronikus rendszer fogja biztosítani – ismertette Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A korszerüsítést a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) projekt néven futtatják.
A teljes körű elektronikus ügyintézés egyszerűsíti a jogosítvány megszerzésének a menetét, kezdve a jelentkezéstől, az iskolaválasztástól. Az új rendszerbe a teljes vizsgaanyag is bekerül, és lehetővé válik az elektronikus fizetés. Egy kapcsolt fejlesztéssel a vizsgázók egységesen új informatikai eszközöket használhatnak az elméleti vizsgákon, mert a Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont (KAV) minden telephelyén megújítja az eszközparkját 2021 végéig.
A vizsgabiztosok a vizsgáztatást jelenleg még papíralapú dokumentumait is közvetlenül az online központi rendszerbe töltik majd fel. A biztosok tableteket kapnak, amelyekkel a gyakorlati vizsgán az autóban ülve folyamatosan rögzítik a vizsgafeladatok teljesítését, így nem lesz szükség utólagos adminisztrációra, valós időben megtörténik a kiértékelés, átláthatóbbá válnak a folyamatok.
A KEVIFEL-fejlesztés részeként egy weboldal is készül, amely a járművek műszaki vizsgálatainak adatairól hiteles adatbázisokon alapuló tájékoztatást nyújt a gépkocsivásárlást és -értékesítést tervezők számára. Az adatlekérdezést az ÚtON mobilapplikáció továbbfejlesztett verziója is segíti majd. A KEVIFEL projektgazdája az ITM, a fejlesztést az Európai Unió vissza nem térítendő 1,8 milliárd forint támogatásából finanszírozzák, a fejlesztők a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) konzorciuma.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.