2019.12.13, 12:30
Eddig 556-an haltak meg az útjainkon

Január elseje óta december nyolcadikáig 486 halálos kimenetelű balesetben 556-an vesztették életüket Magyarország közútjain.

Bár túl vagyunk az első hóesésen, mégsem folytatódott az októberi baleset-széria. Mintha az őszhöz képest melegebb időjárás hozott volna balesetekbe torkolló könnyelműséget, míg a télhez illő hóesés az óvatosságot hozta ki a közlekedőkből. Így az elmúlt héten kilenc halálos baleset történt kilenc halálos áldozattal.

Ezzel december nyolcadikáig bezárólag 486 balesetben 556-an vesztették életüket az útjainkon. Összehasonlításként tavaly, ugyanezen időszakban 525 halálos balesetben 586 ember hunyt el. A statisztikák sorai között azonban találhatunk igen szomorú tényeket, például, hogy ezen időszakban idén 12 gyermek esett áldozatul közúti balesetnek, míg tavaly öt gyermeket gyászoltak.

A múlt héten ismét több gyalogos-, illetve kerékpáros elütés történt, valamint továbbra is a jellemző baleseti ok, hogy a sofőr elveszti az uralmát a gépjárműve felett. Az előbbiek kapcsán továbbra is az elsődleges gond a láthatóság, az utóbbi esetekben az előzetes vizsgálatok alapján a nem a körülményeknek megfelelő sebességválasztást feltételezték a szakemberek.

December másodikán három halálos baleset történt. Veszprém közelében, lakott területen kívül ütöttek el gyalogost, aki az út szélén, a gépjárművekkel megegyező menetirányban gyalogolt sötét ruhában sötétedés után. Aznap Hódmezővásárhely mellett, lakott területen kívül sötétedés után egy 66 éves nő áttért a szembe jövő sávba, ott három autóval ütközött egymást követően. A balesetet okozó sofőr elhunyt, egy fő súlyos sérülést, további hat könnyebb sérülést szenvedett.

Másodikán Tatabánya közigazgatási területén, lakott területen kívül egy résztvevős halálos baleset is történt, amelyben az helyszíni vizsgálatok alapján feltételezhetően túl gyorsan hajtott egy 62 éves férfi a szlovák rendszámú autójával. Lesodródott az útról és fának ütközött. 55 éves nő utasa a kórházba szállítás után életét vesztette, a sofőr és másik utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

December harmadikán kettő halálos baleset történt Hajdú-Bihar megyében. Az első 5 óra 40 perckor Szerepen, ahol teherautó ütött el vele azonos irányban haladó kivilágítatlan kerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A második baleset egy óra múlva, 6 óra 40 perckor Hajdúsámson mellett, lakott területen kívül történt. Egy 37 éves nő ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egy szabályosan érkező teherautóval ütközött. A hölgyet életveszélyes sérüléssel szállították kórházba, ahol már nem tudták megmenteni és elhunyt.

A következő halálos baleset december hatodikán történt Rábapatonánál, a 85-ös számú főúton. A reggeli órákban egy 28 éves férfi a teherautójával egy másik teherautó előzésébe kezdett. A manőverben összeütközött a szemből érkező segédmotoros kerékpárral, amelynek 59 éves vezetője a helyszínen az életét vesztette.

December nyolcadikán három baleset történt, az első délelőtt, Szőlősgyörök térségében lakott területen kívül. Egy 42 éves női sofőr elvesztette az uralmát a járműve fölött, árokba sodródott majd kétszer átfordult és a tetején állt meg. 49 éves férfi utasa a kocsiból kiesve a helyszínen meghalt, a sofőrt és 19 éves női utasát súlyos illetve életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az előzetes vizsgálat szerint a sofőr megszegte az úton haladás szabályait. A másik baleset sötétedés után történt Dunavarsányban, ahol egy 78 éves nő a vasúti átjáróban a vonat alá lépett és a menetrendszerinti motorvonat elgázolta. Az idős nő a helyszínen meghalt. A harmadik aznapi baleset már az esti órákban történt Püspökladány közelében a 4-es számú főúton. Egy útkereszteződésben a kerékpárját toló kerékpárost ütöttek el. A vizsgálat a kerékpáros szabálytalanságát vélelmezi.

 

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.