Az elmúlt hétvégén öten vesztették életüket közúti balesetben. Az öt emberből négy gyalogosként vett részt a közlekedésben. Az egyik gázoló cserbenhagyta az áldozatát, majd másra terelte a gyanút.
A közlekedésnek kedvezőtlen időjárási körülmények, a köd miatti rossz láthatóság, az utakra csúszós rétegként lecsapódó nedvesség sajnos meghozta az eredményét a hétvégén. Három nap alatt öt balesetben öten vesztették életüket a közútjainkon. A halálos kimenetelű eseteket is beleszámolva összesen 461 olyan baleset történt a múlt hétvégén, amelyről tud a rendőrség, ebből 364 járt anyagi kárral és 97-ben történt személyi sérülés. Ez utóbbi számból 26 volt súlyos, 66 pedig könnyebb sérüléssel járó baleset, és a fent említett 5 esetben hunyt el balesetben résztvevő ember.
Az öt halálos áldozattal járó baleset közül egyben hunyt el autóvezető. Ő január 18-án, 13 órakor Vác lakott területén kívül, az M2-es úton átsodródott a menetirány szerinti szembejövő sávba a személyautójával. Emiatt frontálisan ütközött a szemből érkező külföldi nehézteherautóval. Az ütközéstől a személykocsit vezető 36 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.
A négy gyalogos elütés miatti halálos baleset mind lakott területen belül történt. Közülük egy cserbenhagyásos baleset volt Salgótarjánban. Ott késő délután ütöttek el egy, az úton gyalogosan áthaladó 25 éves nőt. A fiatal nő a helyszínen meghalt, a gázoló a balesetet követően elhagyta a helyszínt. A gázolás kapcsán egy 35 éves és egy 40 éves férfit hallgattak ki. Az első vallomások alapján a fiatalabb férfit vették őrizetbe, aki a légalkoholmérő szerint ittas állapotban volt. Azonban az eset további vizsgálata során felmerült a gyanú, hogy mégsem az őrizettbe vett férfi követte el a gázolást. A tanúvallomások és a térfigyelő kamerák alapján az idősebb – a rendőri intézkedéskor szintén ittas – férfi vezette az autót, majd a gyanút fiatalabb társára terelte. Így az ügy jelenlegi állása szerint a rendőrség az idősebb férfi ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása, valamint hamis vád miatt folytatja az eljárást. Fiatalabb társát szabadon bocsátották.
Közel egy időben, tehát január 17-én, 17 órakor történt egy másik gyalogos elütés is Szabolcs -Szatmár- Bereg megyében. Balkány lakott területén, közúton egy 28 éves nő az autójával elütött az úttest jobb oldalán, vele azonos irányba haladó 71 éves nénit. Az idős asszony a helyszínen életét vesztette. Az előzetes adatok alapján az autóvezető nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett.
Két gyalogos gázolás a fővárosban történt a hétvégén. Mindkettő közös jellemzője, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a gyalogosok szabálytalanul igyekeztek áthaladni az úttesten. Január 17-én reggel hat óra előtt, a XXIII. kerületben egy 69 éves nő, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen igyekezett át az úttesten, ahol egy 48 éves férfi elütötte. Az ütközésben a gyalogos a helyszínen az életét vesztette.
A másik budapesti hétvégi gyalogosgázolás január 19-én 3 óra 25 perckor, a VIII. kerületi József körúton történt, ahol a tilos jelzés ellenére kelt át a gyalogátkelőhelyen egy 56 éves férfi. Őt egy 37 éves külföldi állampolgár ütötte el az autójával olyan szerencsétlenül, hogy a gyalogos a helyszínen az életét vesztette.
Az esetek kapcsán szeretnénk ismételten felhívni a közlekedők figyelmét arra, hogy a ködös, rossz időben nagyban csökkent a láthatóság. Ezt gyalogosnak és autósnak is figyelembe kell vennie, és gyakorta akár egymás hibáit is kivédenie. Néha a gyalogos nem veszi észre a közeledő autót, vagy éppen az autós nem látja jól a környezetét. Nagyobb figyelemmel kisebb eséllyel történnek tragikus balesetek, kérjük vezessenek kiemelt óvatossággal!
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.