Személyi sérüléses balesetnél minden esetben értesíteni kell, és meg kell várni a hatóságot.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a télen elmulasztott segítséget nyújtani a járművének ütköző iskolásnak. A vádirat szerint a vádlott 2022. február 28-án a reggeli órákban Csongrád belvárosában közlekedett a kisteherautójával. Itt egy forgalmas útkereszteződésben az elfordulás érdekében lassított, és elengedte a kerékpárúton haladókat. Figyelmetlenségből azonban nem vette észre, hogy utánuk még egy kerékpáros jobbról érkezik. A kerékpáros gyermek az ütközést nem tudta elkerülni, és nekihajtott a teherautó első ajtajának, amelynek során a biciklije kormánya is eldeformálódott. A vádlott ezután kiszállt ugyan járművéből és megkérdezte a síró és a hasát fájlaló sértettől, hogy hívjon-e segítséget, de mikor ő ezt elutasította, visszaült és tovább hajtott.
A gyermek az iskolába érkezve hívta fel édesanyját, aki az esetről értesítette a rendőrséget. A baleset következtében a sértettnek könnyű sérülései keletkeztek. A balesetért a felelősség a vádlottat terheli, mivel nem adott elsőbbséget a védett kerékpárúton haladó sértettnek, majd anélkül haladt tovább, hogy a tőle elvárható segítséget nyújtotta, illetve a rendőrséget a balesetről értesítette volna. A járási ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Csongrádi Járásbíróság fog dönteni.
![Obb 30ev 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/07/obb_30ev_2.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.