Kevés az utánpótlása a használtautópiacnak, így egyre többért adják ugyanazokat a kocsikat.
Több hatás együtt okozza a használtautók drágulását. Felülről indulva a magyar használtautó-igény kielégítésére kevés a belső piac által „termelt” utánpótlás, azaz az újautó vásárlások okán, az újautó vásárlók által eladásra kerülő újszerű használtakból kevés van. Ezen elméletileg segítenének a flottaüzemeltetők által eladásra bocsátott lefutott cégautók, azonban egyrészt a cégek is a spórolásból megnyújtották a csereperiódusukat, másrészt igen sok leszerelt cégautó távozik „csomagáron” külföldre.
Mivel gyenge a forint az euróhoz képest, az elsősorban nyugati kereskedőknek megéri Magyarországról „hazavinni” használt autókat. Ez a gyakorlat nem újkeletű, viszont az elmúlt két évben valamelyest felpörgött, mert a nyugati piacokon is drágultak a használtautók – minthogy ott is szűkültek az újautóeladások, emiatt kevesebb használt kerül a piacra, valamint az euró vásárlóértéke is csökkent, inflálódik a válságos időkben. A drágulást csak az olyan autókategóriák kerülik el, amelyeket amúgy is nehéz eladni.
Visszatérve Magyarországra, a piacunk tehát függ az importált használtautóktól. A pandémia kikiáltása, és az emiatt bevezetett változó korlátozások miatt azonban a használtautóimport volumene is inkább szűkült, illetve az „ellátás” valamelyest kiszámíthatalanná vált – elsősorban az „egyautós nepperek” fogyatkoztak meg. És ne felejtsük el, hogy kint is drágultak a használtautók, tehát nagyon sok, a nyugati piacra lépő használtautó kikerül a „megéri behozni” kategóriából. Illetve akkor éri meg behozni, ha itthon drágábban adják.
Tehát se a belső piac, se az import nem képes kitermelni annyi használtkocsit, amennyit igényelne a magyar, értelemszerű tehát, hogy a „hiánycikk” drágul. Nagy vonalakban, míg 2010 környékén egymillió forinttal a zsebben még 10 éves autóra jó eséllyel pályázott a használtautó vásárló, ez 2015-re már inkább másfél millió forint volt, tavaly pedig 10 éves autót venni 2-2,5 millió forintból is nehezen megoldható feladattá vált. (Az említett áraknál persze kapni lehetett, és most is kapni olcsóbban is, drágábban is, egy átlagos alsó-középkategóriás, középkategóriás autóra gondolunk, ami családi célra megfelelő és kedvelt márkájú, tehát se nem a „piac eladhatatlanja”, se nem „sztárolt” típus).
Persze 10 éve még ott volt a kínálatban a 2000-es évek autópiaci virágzása idején megvásárolt temérdek autó, és még nem érződött a válsághatás, mert a 2008-as stressz után el nem adott autók az évtized elején kezdték éreztetni a hiányukat a használtautópiacon – emiatt is indultak el már az évtized közepén felfelé a fiatalabb kocsik árai. Ez a válsághatás a nyugati használtautópiacokon is lekövethető az áremelkedések dinamikájában.
Tegnap a hasznaltauto.hu hirdetési portál is közzétette a statisztikáit, amelyek a használatutó drágulását támasztják alá, bár kissé eltúlzott mértékben. A hahu adatai alapján 2020 első negyedévében 2,55 millió forint volt náluk a hirdetési átlagár, azonban ez a tavalyi év utolsó negyedévben már 4,68 millió forintra kúszott. A piaci árak azért ennyire nem futottak fel. A drágulás mellett ez azt is mutatja, hogy változott a portálon megjelenő hirdetések összetétele, amit mutat, hogy bár a magyar autópark átlagéletkora növekedik, azonban a hahun meghirdetett autók átlagéletkora fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent.
A hasznaltauto.hu oldalról bizonyos szinten leürülnek-leürültek az olcsó autók hirdetései, mert bár a felület használata ingyenes, az adott hirdetés jobb pozícióját lehetővé tevő „extrák” fizetősek. Emiatt egyre jellemzőbb a portálon a profi autókereskedői jelenlét, valamint a fiatalabb autók hirdetése, ahol a várt eladási árhoz képest nem számottevő a hirdetés extráiért fizetendő plusz. Az alsóbb árkategóriákban hirdető eladók, ahol mondani szokás, hogy még a teletank is árképző, átáramlottak más hirdetési megoldások felé, például a népszerű közösségi oldal(ak)ra.
A hahu által jelzett extrém drágulási értéket generálja a fiatalabb, maximum öt-hat éves korú autók áremelkedése. A legnépszerűbb, legkeresettebb kategóriák és típusok használtpiaci árainál ott tartunk, hogy könnyen előfordul, hogy az egykori új ár közelében kínálják a fiatalnak számító használtautót eladásra. Ez egy összegszerűen is magas érték. Főként igaz ez, ha egy jobban felszerelt, jobb motorizáltságú autóról van szó.
A használtautó.hu jelezte, hogy a használt autók esetében a tulajdonosváltások száma tavaly november végéig a 2019-es rekordévhez képest 1,6 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékkal nőtt. A piac ilyen élénkülését a portál azzal magyarázza, hogy az eredetileg új autót választók egy része is a használtautópiac felé fordult az autóéhséget enyhítendő. Akinek gyorsan kell megoldani az autóbeszerzést, annak nincs ideje-3-8 hónapot várni egy új kocsi beérkezésére a mai gyártáskimaradásos időszakban.
A jövőre nézve egyelőre semmi olyan nem várható a piacon, ami elhozná az árak normalizálódását. Egyrészt a forint várhatóan továbbra is veszít a vásárlóértékéből, tehát, ha lesz elég használtautó, és a keresleti piac ismét kínálatira vált, akkor is marad egy drágulás a pénz valós értékének a megváltozása miatt. Mivel a nyugati országokban sem jósolnak az autópiaci szakértők kánaánt, marad az újautóhiány, és az ebből eredő használtautó drágulás is, ami miatt az importált használatautók árában sem várható mérséklődés. A magyar újautópiacon sem jósolnak eladási boom-ot, és annak hatása sem lenne azonnali, legfeljebb az újszerű használtautók árát nyomhatná lejjebb, így a belső piacon sem lesz árletörő mozgás. Így jobb felkészülni a dráguló használtautókra, tehát egyre érdemesebb a meglévő járművet gondozni, rendbentartani, korrektül szervizelni, mert a kocsik egy-egy tulajdonosnál eltöltött „szolgálati ideje” is várhatóan nőni fog.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.