2021.06.05, 09:01
Egyre többen járnak lejárt műszaki vizsgás autóval

A veszélyhelyzeti szabályozások miatt hónapok óta lejárt műszaki vizsgájú autókkal is legálisan közlekednek hazánkban.

A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg autóik lejárt műszaki vizsgáját. Így az év végére előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon. A jogszabályok szerint azonban továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak.

A veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ez az időszak most novemberig tart, miután májusban az Országgyűlés őszi ülésszakának első napját követő 15. napig meghosszabbították a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. Ezáltal az év végén már olyan gépkocsik is lehetnek majd az utakon, amelyek akár 20 hónapja nem rendelkeznek érvényes forgalmival.

Az első veszélyhelyzet 2020 március 11. és július 3. között tartott, és az akkoriban lejárt okmányok érvényességét 2020. december 15-ig meghosszabbították. A második veszélyhelyzetet november 4-től rendelték el, amelyet először februárban, majd májusban ismételten meghosszabbítottak, így a veszélyhelyzet szeptember közepéig biztosan marad Magyarországon. A gépjárművel közlekedők számára további fontos információ, hogy a lejárt műszaki vizsgával csak Magyarország területén használhatók a járművek. Tehát egy külföldi autós nyaralást tervezve meg kell újítani a műszakit.

A forgalmi engedélyek érvényességének hosszabbítása nem vonatkozott azokra a járművekre, amelyeknek az okmánya a két veszélyhelyzet, vagyis a 2020 július 3. és november 4. között járt le. Az sem mellékes, hogy a kormanyhivatal.hu már tavaly felhívta a figyelmet, hogy ugyan a veszélyhelyzet alatt meghosszabbodik a forgalmi engedélyek érvényessége, de a jogszabályok szerint továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak. Éppen ezért rossz állapotú gépkocsikkal útnak indulni továbbra sem szabad, még akkor sem, ha a jogszabályok erre lehetőséget biztosítanának.

Megjegyeznénk, hogy a műszaki vizsgaállomások, a vizsgáztatást is vállaló autószerelő műhelyek nyitva vannak, akár személyes érintkezés nélkül is elintézhető a gépjárművek műszaki vizsgáztatása. Tehát aki teheti ne ódázza el, a tapasztalatok szerint sok, a közlekedésbiztonságot veszélyeztető hiba (akár a fékberendezésben, futóműben) akkor derül ki, amikor vizsgáztatják, vagy éppen arra készítik fel az adott autót. Sok, kialakuló hiba nem feltétlenül érezhető az autó vezetése közben.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.