2021.12.13, 09:44
Elköltik a benzinpénzt

Többet vásárolnak az emberek azokon a városi területeken, ahol visszaszorították a gépjárműforgalmat.

Több európai civil szerveződés, köztük a magyar Levegő Munkacsoport közös kezdeményezése, a Tiszta Városok Kampány. Ennek kapcsán elemezték a csillapított forgalmi övezetekben a kereskedelmi forgalom fejlődését több európai nagyvárosban. Az elemzésben megállapították, hogy például Madridban az alacsony kibocsátású övezetben (ahová csakis korszerű autókkal lehet behajtani) a 2018-as karácsonyi időszakban 8,6 százalékkal nőttek az üzletek bevételei, míg a város egészében csak 3,3 százalékkal.

Miután Londonban a főutcákon és a városközpontokban gyalogos és kerékpáros fejlesztéseket hajtottak végre, a bezárt üzletek aránya 17 százalékkal kisebb lett, mint a szomszédos negyedekben, ahol nem történtek ilyen fejlesztések. A londoni bevásárlónegyedekben a gyalogosan érkező vásárlók havi szinten 4,3 százalékkal több pénzt költenek, mint az autósok. Bernben az autós parkolóhelyek kerékpáros parkolóvá alakítása után, a vásárlók bolti négyzetméterenként 13 százalékkal többet költöttek, mint korábban.

Az elemzésből az is kiderült, hogy Berlinben, ahol az elmúlt időszakban komoly intézkedéseket hoztak a környezetkímélő közlekedési módok elterjesztésére, a gyalogos, kerékpáros és a tömegközlekedést használó vásárlók költik el az összes vásárlási kiadás 91 százalékát. A nemzetközi felmérés megállapítja, hogy a végrehajtott intézkedések általában pozitív hatással voltak a kiskereskedelmi szektorban, a sétálóutcák és a kerékpársávok növelik a kiskereskedelmi eladást, és csökkent az üres vagy elhagyott kiskereskedelmi boltok száma az alternatív közlekedési lehetőségek fejlesztésével és növelésével.

A tanulmány több magyarázatot is talált a fenti jelenségekre. Az egyik, hogy a gépkocsi használata kevésbé fontos szerepet játszik a vásárlók körében, mint azt a bolti tulajdonosok gondolják. A másik, hogy a gépkocsival érkező vásárlók számának csökkenését kompenzálja a gyalog, kerékpárral és közösségi közlekedéssel érkező fogyasztók száma.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.