A MÁV és a rendőrség országos akcióban ellenőrzi a vasúti átjárók forgalmát. Szabályszegőket szűrnek ki.
Ma a rendőrök országosan több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasútbiztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban hívják fel az autósok, kerékpárosok figyelmét a kockázatokra. Az akció része a 2009 óta évente megtartott nemzetközi útátjárós biztonsági kampánynak. Vizsgálják továbbá a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát. 2017-ben 157 vasúti átjáróban 190-szer, 2018-ban 222 átjáróban 184-szer ellenőriztek
2018-ban a MÁV-pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben 89 ütközés és gázolás történt. Ez hattal több, mint 2017-ben, de a tavalyi utolsó negyedévben 22-ről 17-re, idén január-májusban 25-ről 20-ra csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. 2019-ben május végéig húsz baleset – öttel kevesebb, mint 2018 azonos időszakában – történt az átjárókban. A balesetekben heten haltak meg és négyen súlyosan megsérültek.
A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek az autóvezetők figyelmetlensége és a KRESZ megszegése miatt következnek be. Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – az előírásokat betartva – körültekintően közlekedjenek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.