Az Audi TT rendőrautót utánzó sziluett-táblát egy 20 éves tolvaj vitte el a 81-es főút mellől.
Az utak mellé kihelyezett rendőrautót imitáló sziluett-táblák célja, hogy a rendőri jelenlétet sugallva az arra közlekedőkben a szabálykövető magatartást erősítse. A 81-es számú főút mellett is “dolgozott” egy ilyen rendőrautó-imitáció, amely egy Audi TT rendőrautót jelenített meg. Azonban a nyomtatott felületű, fém sziluett-tábla tavaly nyáron eltűnt. Mint kiderült, egy 20 éves férfi lopta el a közlekedésbiztonság javítására Mezőörs térségében kihelyezett táblát.
Az elkövető a fém szerkezethez csavarozott rendőrautó imitációt többször a föld felé hajlította, így az a rögzítő elemről letört. Az így lebarmolt táblát ezt követően a furgonja rakterébe tette és nagyapja ingatlanához szállította, ahonnan a rendőrök később lefoglalták. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából eljárást felfüggesztő határozatot hozott a rendőrautó imitáció ellopása miatt, mert az ügyészségi határozat szerint a 223 750 forint lopási kár megtérült. A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A tevékeny megbánást elősegítendő az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárás eredményessége esetén az ügyészség várhatóan az eljárás megszüntetéséről fog határozatot hozni.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.