Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől - egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
Vitézy Dávid azt írta: a Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át. A Városliget autómentesítésének terveit a városvezetés és a kormány egyetértése alapján a Budapest Fejlesztési Központ készíti elő, Fürjes Balázs államtitkár irányítása mellett – közölte. Mint a bejegyzésben olvasható, a kormányhatározatban rögzített közlekedéspolitikai célok és intézkedések között szerepel az is, hogy csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is lezárják.
A forgalmi korlátozás a trolibuszokat nem érinti. Teljesen autómentes lesz még a Hősök tere mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt, megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben – az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve -, a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült új Dózsa György úti mélygarázs látja majd el. Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára 1500 férőhelyes új P+R parkoló épülhet az autópálya-bevezető-Hungária gyűrű-Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti kisföldalatti-végállomásnál.
A külső kerületekből és az észak-pesti elővárosokból érkezők így sokkal könnyebben válthatnak majd az autóról kisföldalattira, villamosra vagy trolibuszra, sőt a jövőben akár vasútra is. Az új parkolók tervezését még idén nyáron megkezdik – írta Vitézy Dávid. Továbbá közölte: új közúti és villamosfelüljáró tervezését kezdi meg a BFK a Nagy Lajos király útja és Szegedi út vonalában, a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött, a Béke térig. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel, tehermentesítheti a Hungária körutat és segíthet az M3-as autópályáról érkező forgalomnak az autók elől elzárt Városliget elkerülésében. Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamosgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé.
A BFK a fenti előkészítési, tervezési feladatokat a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben végzi majd a kormányhatározat szerint – olvasható a bejegyzésben. A kormányhatározat szerint az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésének, valamint a hatósági engedélyeztetésnek a határideje 2023 júniusának vége.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.