Gyalogost gázolt egy vezetéstől eltiltott sofőr. Gyorsított eljárásban foglalkoztak az ügyével.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatti járművezetés és közúti baleset gondatlan okozása miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a sofőrt, aki a járművezetéstől eltiltása ellenére autóba ült és elgázolt egy gyalogost. A vád szerint a kecskeméti férfit 2022. decemberében a rendőrség közúti közlekedési szabálysértés miatt 3 hónapra eltiltotta a járművezetéstől.
A férfi ennek ellenére 2023. február 9-én, kora délután autóba ült és Kecskemét belvárosában közlekedett. Egy útkereszteződésben azonban balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget az úttesten átkelő gyalogosnak és elütötte. A baleset következtében a gyalogos súlyosan megsérült, a lábszára és orra eltört, valamint további zúzódásokat szenvedett. Az ügyészség a helyszínen tetten ért férfit eltiltás hatálya alatti járművezetés, valamint közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Kecskeméti Járásbíróság a férfi bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért vele szemben 60 nap elzárást szabott ki. Az ítélet nem jogerős. A fotók a bűncselekmény helyszínén készültek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.