Hiába volt a múlt héten a járványügyi korlátozások okán visszafogottabb a forgalom és ezáltal viszonylag alacsony a közúti balesetek száma, ha több haláleset is történt. Több, mint egy éve ilyenkor.
854 közúti balesetről tudnak a hatóságok a múlt hétről, ez alacsonyabb szám az átlagosnál, és jóval alacsonyabb a csúcsheteknél, amikor 1200 balesetet is számlálhatunk. A múlt heti balesetekből 140 járt könnyű-, 42 pedig súlyos sérüléssel. Hat baleset követelt egy-egy halálos áldozatot. A forgalom dinamikája az utóbbi két hétben jellemzően enyhült, ettől nyugodtabb a haladás, amely több sofőrnél a figyelem lankadását okozza. Járművet vezetve azonban mindig oda kell figyelni, nem szabad félvállról venni a közlekedést! Akkor kisebb eséllyel történik meg a baj.
A múlt heti első halálos kimenetelű közlekedési baleset március 22-én a reggeli órákban történt Budapesten a XIV. kerületi Teleki Blanka utcában. Egy 45 éves férfi tehergépkocsival kanyarodása során elütötte az ismeretlen irányból gyalogosan közlekedő 41 éves nőt, aki a kórházba szállítását követően kora délután meghalt. A baleset körülményeit az eljáró hatóság még vizsgálja.
Aznap, hétfőn megtörtént a második haláleset is. Komárom-Esztergom megyében, Tát közelében délután egy 19 éves férfi személygépkocsival eddig ismeretlen okból áttért az úttest bal oldalára, ahol nekiütközött a szemből érkező, szintén 19 éves férfi által vezetett személykocsinak. A baleset során a gyanú szerint hibázó fiatalember a helyszínen meghalt, a vizsgálat eddigi adatai szerint a baleset vétlen résztvevője súlyos sérülést szenvedett.
A harmadik múlt heti halálos baleset március 23-án reggel történt a Somogy megyei Balatonkeresztúr lakott területén. Egy 45 éves férfi személykocsival előzött, de nem tartott kellő oldaltávolságot a vele azonos irányban, az úttest jobb szélén kerékpárral közlekedő 51 éves nőtől. Így a járműve jobb elejével a kerékpár hátsó kerekének ütközött. Az ütközés következtében a kerékpáros egy táblának csapódott és onnan a füves padkára esett, és a helyszínen meghalt.
Aznap történt még egy halálos baleset. A fővárosban, a VII. kerület Rottenbiller utcában délután egy 24 éves férfi motorkerékpárral nekiütközött egy megkülönböztető fény és hangjelzést használó mentőautónak. A motoros a balesetben a helyszínen meghalt. A baleset okát vizsgálják.
Március 25-én történt a múlt heti ötödik halálos kimenetelű közlekedési baleset. Fejér megyében, Tác közelében a 6307. számú út 40. km szelvényében kora délután egy 20 éves férfi személykocsival nekiütközött a vele azonos irányban, előtte haladó 16 éves lány kerékpárosnak. A kerékpáros a balesetben szerzett sérülései miatt kórházba szállították, ahol az orvosi ellátás ellenére a koraesti órákban meghalt.
A hatodik múlt heti halálos baleset vasúti átjáróban történt. Március 26-án délelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei Nemeskér és Egyházasfalu között, egy fényjelző készülékkel ellátott vasúti átjáróban, egy 60 éves nő kerékpárral a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behaladt az átjáróba, ahol elütötte őt a Sopron irányából Szombathely irányába közlekedő személyvonat. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.