Évente az eddigi ipari kapacitásnál 50 ezer tonnával több bioüzemanyagot állíthatnak elő Magyarországon.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint jelentősen növeli a MOL csoport és az ország környezetbarát biodízel kapacitásait a Rossi Biofuel új komáromi üzeme. A közlemény szerint a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította, kamattámogatással és társasági adókedvezménnyel is segítette a 45 millió eurós, barnamezős beruházást. A fejlesztéssel a Rossi Biofuel kétszeresére bővítette munkavállalói számát, így több mint száz főnek biztosít kenyérkeresetet. Az üzemben készülő terméket biokomponensként használják fel a gázolaj gyártásához a Mol két finomítójában.
Amint azt a Mol korábban közölte az MTI-vel, az üzem a Mol komáromi telepén épült fel 10 ezer négyzetméteren, és kiegészíti az évi 180 ezer tonna biodízelt előállító egység termelését. Az új üzemrészben Európában először alkalmazzák azt a technológiát, amellyel állati zsiradékok, és a növényi olajgyártásból származó maradékok is feldolgozhatók. A terméknek 85 százalékkal kisebb az üvegházhatása, mint a hagyományos dízel üzemanyagnak. A Rossi Biofuel Zrt. az Envien Csoportba tartozik, amely a hagyományos dízel üzemanyaghoz és benzinhez keverhető bioüzemanyagok előállításával foglalkozik. A csoport tíz tagvállalatból áll négy országban – Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban és Magyarországon.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.