2021.05.23, 06:34
Erre sem számított senki: vasúti átjáróban leakadt a pótkocsi

Szerencsére személyi sérülés nem történt, de minden esély megvolt rá, mikor személyvonat ütközött egy, a vasúti átjáróban veszteglő mezőgazdasági pótkocsinak.

A Tolna Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szekszárdi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy 35 éves férfi ellen. A vádlott már 17 éve rendelkezik érvényes járművezetői engedéllyel, többféle járműkategóriára. 2020. szeptember 15-én délután 5 óra körül Tolna megyében, Tolnanémedi közelében, egy lakott területen kívüli útszakaszon vezette a tulajdonában lévő járműszerelvényt, amely egy mezőgazdasági vontatóból és egy pótkocsiból állt. A vasúti átjáróhoz érve az átjárót biztosító fénysorompó szabad jelzésére az átjáróba hajtott.

Mivel a vádlott a pótkocsi függesztő művét a vontatást megelőzően nem megfelelően rögzítette, ezért a vasúti átjáróban történő áthaladása során a pótkocsi a rossz rögzítés miatt a vonójárműről leakadt, a vonójármű és a vontatmány közötti kapcsolat megszakadt, és a pótkocsi a síneken befékeződve megállt. A vádlott ezt észlelve megpróbálta a mezőgazdasági vontatóval a pótkocsit a vasúti sínekről letolni, azonban ez nem sikerült. Ezért a Pincehely irányából érkező vonatszerelvény a pótkocsinak ütközött. A vonat az adott vasúti pályaszakaszon megengedett legnagyobb haladási sebességen belüli sebességgel közlekedett, az ütközés előtt vészfékezett.

A vasúti járműszerelvényen a baleset bekövetkeztekor a vasúti személyzettel együtt megközelítőleg 140 utas tartózkodott. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a mozdonyban és a pótkocsiban anyagi kár keletkezett. A vádlott cselekményével a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. A vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat a közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon. Az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Tamási Járásbíróságnál.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.