Jobban járt volna, ha megáll és kitölt egy betétlapot. A baleset nem volt súlyos, nem történt személyi sérülés, a hibázó autós azonban leplezte volna ittasságát, így továbbhajtott. Megtalálták, vádat emeltek ellene.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ittasan ütközött a szembejövő autóval, de megállás nélkül továbbhajtott. A 77 éves vádlott 2020 októberében Balatonfenyvesről Kaposvár felé autózott, azonban útközben – mivel indulás előtt alkoholt fogyasztott – áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol a saját autójának, és a vele szemben szabályosan közlekedő gépjárműnek a bal oldali visszapillantó tükre összecsapódott. A baleset következtében a visszapillantó tükör mindkét autóról letörött, de az egyik levágódó tükör a vétlen sofőr járművének bal oldali első ablakát is betörte, az üvegszilánkok pedig az utastérbe szóródtak. Az ütközés hangja, illetve a saját visszapillantó tükrének elvesztése miatt a vádlott ugyan észlelte a balesetet, de a helyszínen nem állt meg, hanem távozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e valaki. A kaposvári rendőrök azonban – egy a helyszínen talált törött alkatrész alapján – megállapították a balesetben részes gépjármű típusát és színét, így később azonosítani tudták a vétkes sofőrt is.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.