A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint.
Az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltási időszakban 100 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Papp Lajos, a szövetség gépjárműszekciójának elnöke jelezte, hogy a kgfb-kampány továbbra is a teljes hazai gépjárműállomány csaknem egyötödét érinti, az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek körülbelül 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével.
Az érdekelt 13 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az év végi tarifákat. Az ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, a szakértő ugyanakkor azt javasolja, hogy az ügyfelek az új szerződés megkötését ne hagyják az ünnepi időszakra.
Sebestyén László, a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál ügyvezető igazgatója szerint a gépjárművek üzembentartóinak a tavalyihoz képest átlagosan 5-10 százalékos díjemelkedésre kell felkészülniük. Ez azt jelenti, hogy az újonnan megkötött szerződések éves átlagos díja személygépkocsik esetében 28-29 ezer forint körül alakul majd. Ez az összeg jelentősen alacsonyabb az évközi váltók éves átlagdíjánál, ami szeptemberben a Netrisk.hu adatai szerint 46 500 forint volt.
Az online biztosításközvetítő portál tájékoztatása szerint a különbséget az érintett autók speciális összetétele magyarázza. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, az üzemeltetőik átlagéletkora is magasabb, amelyhez szintén alacsonyabb szorzók kapcsolódnak.
Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél azonban már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani, 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.