Nagyon megugrott a múlt héten a balesetek-, és a közúti balesetekben elhunytak száma! A részleges nyitás öröme miért fordulhat az ellentétébe?
A múlt héten Magyarországon a hatóságok tudomására jutott balesetek száma is emelkedett a korábbiakhoz képest, összesen 1163-an törték a járművüket, azonban ezen belül a halálos kimenetelű balesetek száma is 7-re nőtt, amely 7 áldozatot követelt, szemben az egy évvel ezelőtt, vagy a két hete regisztrált 2-vel. A balesetek közül 169-ben történt könnyű-, 69-ben pedig súlyos személyi sérülés.
A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset Győrszemere közelében április 19-én kora reggel történt. Egy 22 éves férfi személygépkocsival előzést követően az úttesten megcsúszott, majd átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből szabályosan érkező, egy 67 éves férfi által vezetett autóbusszal, amely utasokat nem szállított. A balesetben a fiatal autóvezető a helyszínen meghalt.
Másnap, április 20-án több halálos baleset is történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Ináncs mellett egy vasúti átjáróban kora délután egy 35 éves férfi tehergépkocsival a fényjelző készülék “Tilos” jelzése ellenére a vasúti sínekre hajtott és összeütközött az érkező IC személyvonattal. A balesetben a teherautósofőr a helyszínen meghalt.
![Vonatbaleset Újfehértónál Műszaki Mentés](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/04/20104_balesetek_apr4_2.jpg)
Aznap, nem sokkal később Újfehértó közigazgatási területén szintén egy fényjelző készülékkel biztosított vasúti átjáróban egy 32 éves férfi egy mezőgazdasági vontatóval a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva az útátjáróba behaladt, ahol egy személyszállító vonattal összeütközött. Az ütközés következtében a munkagép átsodródott a másik sínpárra, ahol összeütközött egy másik személyszállító vonattal is, amely a baleset következtében kisiklott, a kocsik keresztbe fordulva eltorlaszolták a vasúti pályát. A baleset során a traktoros a helyszínen meghalt, a 2. vonatot vezető 50 éves férfi és 4 utas könnyű sérülést szenvedett. A járművekben keletkezett becsült anyagi kár 195 000 000 Ft.
![Vonatbaleset Újfehértónál Műszaki Mentés](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/04/20104_balesetek_apr4_1.jpg)
És még mindig április 20-án, azaz kedden tartunk, amikor bekövetkezett a múlt heti negyedik halálos baleset is. Délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milota lakott területén egy 64 éves férfi kerékpárral ez idáig ismeretlen ok miatt a menet irányát tekintve a jobb oldali útpadkán keresztül lehajtva a betonozott, vízelvezető árokba borult. A szerencsétlenül járt kerékpáros a kórházba szállítása közben, a sérülései miatt az ellátás ellenére a mentőben meghalt.
Az ötödik múlt heti halálos baleset április 21-én, szerdán történt koraeste. A Pest megyei Taksony közelében az 5202-es számú úton egy 55 éves férfi személykocsival egy útkanyarulatban felborult. A baleset következtében a sofőr kiesett a járműből és a helyszínen meghalt.
![Halálos Baleset Történt Taksonynál](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/04/20104_balesetek_apr4_3.jpg)
Másnap, április 22-én reggel történt az újabb halálos baleset a múlt héten. Kaposvár közelében a 67. számú főút 34. km szelvényében egy 63 éves férfi tehergépkocsival eddig ismeretlen okból felborult, és a jobb oldalára dőlve átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol a hátsó rakodó rész felépítmény része, illetve a teljes rakománya leszakadt és a szemből érkező, egy 65 éves férfi által vezetett tehergépkocsi első részének ütközött. A felborult teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett, utasa azonban, egy 48 éves férfi a helyszínen meghalt.
A múlt heti utolsó baleset április 25-én, vasárnap délután történt. Kecskeméten egy 47 éves férfi személyautóval megelőzte az előtte, vele azonos irányba közlekedő, egy 33 éves férfi által vezetett munkagépet. Ugyanekkor a vele szemben közlekedő személygépkocsi vezetője, egy 49 éves férfi észlelte a sávjába visszatérő személygépkocsit, ezért a veszélyhelyzet elkerülése érdekében vészfékezett. Azonban a jármű a fékezés során elvesztette a stabilitását, keresztbe fordult és átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott a jobb hátuljával nekiütközött az előzésből a saját sávjába visszatérő személykocsi elejének. Az ütközést követően a vészfékező kocsi a menetiránya szerinti bal oldali útpadkán keresztül a bal oldali vízelvezető árokba csapódott, sofőrje a baleset következtében a helyszínen meghalt. Az előzést végző sofőr könnyű sérülést szenvedett.
![Halálos Baleset Kecskemét és Helvécia Között](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/04/20104_balesetek_apr4_5.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.