2021.02.01, 09:54
Figyelmesebbek voltak az autósok a múlt héten

A nagyon magas halálos baleseti számot produkáló januári harmadik hét után az év első hónapjának utolsó hetében két halálos baleset történt.

A múlt héten a hatóságok tudomására jutott közúti balesetek száma tartotta magát az átlagos szinthez, 1115 baleset történt. Azonban a halálos balesetek száma kettőre redukálódott, ez a megelőző hét rossz eredményeihez képest jó irányt mutat. A tavalyi év azonos hetében is két halálos baleset történt, sajnos azonban a múlt héten a két esetre három haláleset jutott, szemben a 2020. évi két halálesettel. A fent említett baleseti számból 40 esetében történt súlyos-, 150 esetben pedig könnyű sérülés.

A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset január 28-án, Százhalombatta közelében történt, a 6. számú főút 26. km szelvényében. A kora reggeli órákban egy 19 éves férfi személykocsival előzés közben frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 50 éves férfit által vezetett tehergépkocsival. A balesetben mindkét sofőr az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt, a teherautó utasai, 41 éves és 23 éves férfiak súlyos sérülést szenvedtek.

A második múlt heti halálos baleset január 31-én történt. Taksony mellett  az 51-es számú főút 24. km szelvényében kora reggel egy 70 éves férfi személygépkocsival eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttestről, majd nekiütközött egy 39 éves férfi által vezetett autóbusznak. A személyautó idős vezetője a helyszínen meghalt. A baleset okát szakértő bevonásával vizsgálják.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.