Budapesten több helyszínen is forgalmi változások lesznek a hétvégén az ünnepi megemlékezések miatt.
Több helyszínen is forgalmi változások várhatók Budapesten az ünnepi megemlékezések és rendezvények miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Szombaton előreláthatólag 16 és 19 óra között fáklyás felvonulás lesz a Műegyetem-Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Várkert rakpart-Ybl Miklós tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Csalogány utca-Nagy Imre tér-Fő utca-Bem József tér útvonalon. A vonulás miatt várhatóan 16 óra és 17.20 között korlátozzák a menet útvonalán a közúti forgalmat, majd 17.20 és 19 óra között lezárják a Bem József teret.
A fáklyás felvonulás miatt a Szent Gellért tér és a Szent Gellért rakpart lezárásának idején, várhatóan 16 óra és 16.40 között az 56A villamos a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között az Alkotás utcán és a Villányi úton, a 61-es villamos vonalán és megállóhelyeit érintve közlekedik. A 19-es és a 41-es villamos két szakaszon – a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér között, valamint a Bécsi út/Vörösvári út és – a zárások helyszínétől függően – a Rudas Gyógyfürdő, a Clark Ádám tér, illetve a Batthyány tér között jár. A 48-as és a 49-es villamos csak a budai oldalon, a dél-budai végállomások és a Szent Gellért tér között jár, a 7-es és a 133E busz a Szabadság hídon és a Kiskörúton közlekedik.
A Várkert és a Bem rakpart lezárása idején, várhatóan 16.30 és 17.30 között a 105-ös busz a Clark Ádám tér és Várkert Bazár érintése nélkül, a 178-as busz útvonalán és megállóhelyeit érintve az Attila úton és a Krisztina körúton jár, a 11-es és a 111-es busz a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán térre közlekedik, a 39-es busz pedig a Batthyány tér helyett csak a Fazekas utcáig jár. A Bem József tér lezárása idején, várhatóan 17 és 19 óra között a 19-es és 41-es villamos a Margit körút-Széll Kálmán tér-Krisztina körút útvonalon, a 17-es és az 56A villamos vonalán és megállóhelyeit érintve közlekedik, a 109-es busz pedig a Batthyány tér helyett csak a Margit híd, budai hídfőig közlekedik.
Vasárnap délelőtt reggel 8-10 óra között a zászlófelvonás miatt a 2-es, a 2B és a 2M villamos csak a déli végállomások és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között jár. Délután vonulásos demonstráció lesz a Kálvin tér-Vámház körút-Fővám tér-Szabadság híd-Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart útvonalon. A BKK a kötöttpályás járatok, elsősorban a sűrítve közlekedő M4-es metró, a Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér M között közlekedő M3-as metró, valamint a 4-es és a 6-os villamos igénybevételét javasolja. A vonulásos demonstráció miatt várhatóan 16 óra és 17.30 között lezárják a Vámház körutat, a Fővám teret és a Szabadság hidat. Ebben az időszakban: a 48-as és a 49-es villamos csak a budai oldalon, a déli végállomások és a Döbrentei tér között jár, a 15-ös és a 115-ös busz csak az északi végállomások és az Erzsébet tér között közlekedik, a 83M trolibusz nem érinti a Ráday utca és a Kálvin tér közötti megállókat.
A BKK közölte azt is, hogy ha a hatóság a tömeg nagysága miatt korlátozza a Kálvin tér és a Múzeum körút forgalmát, az M3-as metrópótló busz csak az Astoria és a Göncz Árpád városközpont között jár, a 9-es autóbusz és a 72M trolibusz a Kálvin tér (Szabó Ervin tér) és a külső végállomások, valamint az Astoria és északi végállomások között jár, a 100E busz pedig csak a reptér és a Kálvin tér (Szabó Ervin tér) között közlekedik. A demonstráció miatt előreláthatólag 16.40 és 17.40 között korlátozzák a Szent Gellért tér forgalmát, ebben az időszakban a 19-es, a 41-es, a 48-as, a 49-es, az 56A villamos a déli szakaszon csak a Szent Gellért térig, a 19-es, a 41-es és az 56A villamos az északi szakaszon a Rudas Gyógyfürdőig jár, a 7-es és a 133E busz pedig a Villányi út-Budaörsi út-Hegyalja út-Döbrentei tér-Erzsébet híd útvonalon jár. Az M3-as metró az ünnepi hétvégén (szombaton és vasárnap) is egész nap a munkanapi rend szerint jár: Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között metróval, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között metrópótló autóbusszal lehet utazni. A Nagyvárad téren továbbra sem áll meg a metró.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.