Még nincs sok, sőt inkább kifejezetten kevés a roliparkoló. Ennek oka, hogy még a próbaidőszakban vannak, továbbiak kialakítása előtt derüljön ki, hogy használják-e az emberek.
Már több európai város bizonyította, hogy nehéz rendet teremteni a rolihasználat kérdésében. A rolisok szokásaiban két olyan dolog van, ami zavarja a többieket, egyrészt a járdahasználat, másrészt a megosztott rolik használat utáni “szétszórása”. Budapest roliparkolókkal igyekszik irányt mutatni a rolisoknak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a korábban kialakított négy újbudai helyszín után további két mikroMobilitási Pontot alakított ki a megújuló Idősebb Antall József rakparton. Az augusztus 15-ig tartó Rakpart 2021 rendezvény területén kijelölt két helyszínen bárki leparkolhatja kerékpárját, rollerjét, illetve egyéb, mikromobilitási járművét. A MOL Bubi ideiglenes gyűjtőállomásai is részei a mikroMobilitási pontoknak, utóbbit a Donkey Republic kerékpárjaival, valamint a BIRD elektromos rollerjeivel is lehet használni.
A kijelölt parkolóhelyeket világoszöld burkolati jelek határolják, az egyes közlekedési eszközök számára fenntartott területeket pedig különböző piktogramok jelzik. A kísérleti (pilot) jelleggel létrehozott mikroMobilitási Pontok egy ún. virtuális kerítés (geonfencing) segítségével elérhetők a MOL Bubi és a BKK-val együttműködő megosztott mobilitási szolgáltatók applikációjában is. A megoldás célja, hogy kényelmes hozzáféréssel és rövid idejű, rendezett parkolási lehetőséggel ösztönözze a fővárosiakat a kis helyet foglaló közlekedési eszközök kultúrált használatára.
![Roli Parkolok Budapest 1](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/07/roli_parkolok_budapest_1.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.