2020.10.08, 16:42
Gyakori a rakománylopás: figyeljenek a szállítmányozók!

A Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetségéhez (TAPA) 2020. első felében több bejelentés érkezett, mint az előző év azonos időszakában. A szövetség adatai szerint 2020 első félévében mintegy 85 millió euróra becsülhető a bejelentett rakománylopások értéke.

A Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetségéhez (TAPA) felhívja a figyelmet rá, hogy a Covid-19 korlátozásai ellenére a rakomány ellopásával érintettek veszteségei jelentősek. Thorsten Neumann, a TAPA elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a járványhelyzet legsúlyosabb tavaszi szakaszában az elkövetők elsősorban olyan termékeket céloztak meg, amelyekre a fekete piacon nagy a kereslet. A tolvajok célkeresztjében elsősorban a számítógépeket, gyógyszeripari termékeket, dohánytermékeket, a ruházatot és cipőt, a telefonokat, élelmiszereket, kozmetikai és higiéniai cikkeket szállító járművek állnak.A biztonsági szervezet hangsúlyozta: az ellopott áruk értékét csak az esetek 65,7 százalékában lehetett pontosan megállapítani, ezért lehet csak megbecsülni a rakománylopások teljes értékét. Az idei veszteségeket 85 millió Euróra becsülik, a tavalyi év azonos időszakában 55 millióról szóltak a statisztikák. A jelentés szerint az egyik legkritikusabb terület a bűnelkövetések tekintetében Németország, ezt követi Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia. 2020 első felében összesen 3278 rakománylopást regisztráltak az EMEA régióban (ez 23 európai országot, valamint a Közel-Kelet és Afrika további 23 országát foglalja magába)l. A TAPA szerint a bűnszövetkezetek által, szervezetten elkövetett lopások száma emelkedett a legnagyobb mértékben. 

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.