2021.04.03, 09:58
Gyorshajtott, majd büntetett: baleset lett a vége

Ahelyett, hogy annak örült volna, hogy nem a buszon, hanem a prémium autjában ülhet, inkább veszélyeztette a BKV járat utasainak az épségét. Vádemelés lett belőle, hogy többet ne tegyen ilyet.

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint vádat emeltek egy büntetőfékező férfi ellen. A vád szerint a vádlott egy közlekedési konfliktus miatti indulattól vezérelve indokolatlanul, erőteljesen fékezett egy utasokat szállító autóbusz előtt. A busz sofőrje vészfékezett, mégsem  tudott megállni, a vádlotti gépkocsinak ütközött, aminek következtében több utas megsérült. A vádirat ismertetése alapján a vádlott – egy 37 éves férfi – 2018. augusztus 6-án, délután, gépkocsival közlekedett Budapesten a IV. kerületben, a Megyeri úton a Fóti út irányába. Ezzel egy időben a Megyeri úton a vádlott előtt, vele azonos irányban közlekedett egy menetrend szerinti autóbusz. A buszon többen utaztak, közülük többen állva.

A busz vezetője a “Megyeri temető” megállóban megállt, majd onnan úgy indult el, hogy rögtön a belső forgalmi sávba sorolt, miután úgy ítélte meg, hogy ezzel más járművet a közlekedésében nem akadályoz. Az autóbusz mögött azonban a megengedett 50 km/h sebességet jóval meghaladó, mintegy 90 km/h sebességgel közlekedett a vádlott, akinek emiatt fékeznie kellett, a sebességét 65 km/h-ra csökkentette. A vádlott úgy vélte, hogy a busz vezetője volt szabálytalan, ezért dudált és villogott a fénykürttel.

A vádlott a közlekedési konfliktus miatti indulattól vezérelve, mintegy 75 km/h sebességre felgyorsulva az autóbuszt megelőzte, majd a megfelelő távolságot nem tartva, visszasorolt az autóbusz elé, és az autót szándékosan és indokolatlanul, erőteljesen lefékezte, ezáltal az autóbusz utasainak testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az autóbusz vezetője az ütközést úgy próbálta elkerülni, hogy nyomban vészfékezett, megállni azonban a már így sem tudott, az autóbusz elejével a vádlotti gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés következtében az autóbusz több utasa az ülésből előre esett, a buszon állók közül többen elestek. Volt, aki mellkas zúzódást, vérző hámsérüléseket, más utas pedig test szerte, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A szándékos veszélyhelyzet okozás miatt történt ütközés következtében az autóbuszban több mint 300.000 forint, míg a gépkocsiban mintegy 1.500.000 forint anyagi kár keletkezett. A vádlottal szemben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint nagyobb, illetve kisebb kárt okozó rongálás miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és közügyektől-, illetve járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádiratban.

Buntetofek Bmw 2104 2 Resize
Büntetőfékezett az autóbusz előtt: annyira jól sikerült, hogy baleset lett a vége

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.