Megdöntheti a tavalyi rekordot az idei használtautó-értékesítés Magyarországon.
A használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a minden korábbinál aktívabb időarányos forgalom azt jelzi, hogy megdőlhet a tavalyi , 817 ezres átírási rekord – közölte a JóAutók.hu a Datahouse adatai alapján. A félmilliós volumen azt jelenti, hogy átlagosan csaknem minden nyolcadik személyautó gazdát cserélt január és július között – mutatott rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben. Hozzátette: a következő hónapokban is intenzív, havi 70 ezer körüli adásvételre számítanak, mivel az újautópiac az ellátási problémák, a használtimport pedig a magas euróárfolyam miatt képtelen a korábbi szinteken kielégíteni a keresletet.
A közlemény szerint a használtautó-piacon tapasztalható jelentős áremelkedés a spekulációs célú adásvételek számát is megnövelte. Különösen a néhány éves autók ára emelkedett, akár 15-30 százalékkal. A piaci előrejelzésekben ugyanakkor a korábbinál jóval nagyobb a bizonytalanság Halász Bertalan szerint. A gazdasági környezet romlása, a háztartások várható plusz kiadásai miatt máris érezhető a kereslet visszaesése. Ez jó eséllyel csökkenteni fogja az árnyomást, a piacon pedig a következő hónapokban alacsonyabb szinten állhat be az új egyensúly. Ha a használtautó-piac be is állítja az új rekordot, az kizárólag az első fél év kiemelkedő pörgésének lesz köszönhető – közölte a szakértő. A magyar használtautó-piacon a két leggyakoribb márka az Opel és a Volkswagen volt, előbbiből 57 600 (11,6 százalék), míg utóbbiból 49 800 (10,0 százalék) cserélt gazdát a vizsgált időszak során. A népszerűségi listán a következő a Suzuki az adásvételek 8,5 százalékával, ezt a Ford 8, a BMW pedig 6,5 százalékos részesedéssel követi.
![Obb 30ev 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/07/obb_30ev_2.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.