A fővárosban a Blahán a burkolatépítés várhatóan novemberben készül el, addig még előfordulhatnak ideiglenes hézagok a burkolati elemek között.
A budapesti Blaha Lujza téren jelenleg folyik a közvilágítási hálózat kiépítése, a növénykazetták öntözőrendszerének kialakítása, valamint a térbútorok kihelyezése is. A tér korszerűsítéséhez kapcsolódva befejeződött az aluljáró elöregedett vízelvezető rendszerének a cseréje, a felszínen pedig minden irányban akadálymentesen átjárható a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződése.
A korábban lerakott térköveket anyagvizsgálatnak és minőségellenőrzésnek is alávetették, és a sérült, vagy nem az előírásnak megfelelő anyagminőségű elemek cseréje mellett döntöttek. A térkőcserék miatt a téren jelenleg ideiglenes burkolati hézagok láthatók, amelyeket a munkások betonnal töltöttek ki azzal a céllal, hogy megfelelő támasztást biztosítsanak a többi elemnek, illetve ne törjön le a már lerakott elemek széle. Amikor novemberben befejeződik a burkolatépítés, és helyükre kerülnek a cserélt térkövek is, és akkor a járólapok mindenhol összeérnek majd. A munka nem jelent többletköltséget, és a tér felújításának határidejét sem befolyásolja.
A Blaha Lujza tér felújításához kapcsolódva a Somogyi Béla utcában is halad a munka, a felújítás előreláthatólag november végéig tart, de a gépjárműforgalom előtt már korábban, a burkolatépítés októberi befejezésekor megnyitják az útszakaszt. A teljes kivitelezés várhatóan még az idén, a Blaha Lujza tér felújításával együtt befejeződik.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.