1760 kilométernyi út felújításával és javításával végzett tavaly a Magyar Közút.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljeskörűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel. 2023 tavaszától 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik. Az országos közútkezelő költségvetési-, hazai-, illetve európai uniós források bevonásával végeztetett teljes körű felújítási munkákat. Külső vállalkozásokat rendszerint teljes körű útfelújítások esetén bíznak meg a munkával, amikor nemcsak a kopóréteget cserélik, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítik, megerősítik, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe teszik, valamint új burkolati jeleket, táblákat telepítenek.
2010 óta közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladta a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak. Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat felfüggesztették, jelenleg az előkészítés alatt álló munkák menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgoznak, azonban nem hagynak félbe beruházásokat. Így a tavaly elkezdődött, de még nem befejezett munkák közül 2023 tavaszán 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések. A teljes körű felújítások mellett további sok üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett el a közútkezelő tavaly. 2022-ben saját felszereléssel több mint 800 kilométernyi mellékúton végeztek aszfaltcserét, amelyhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használtak fel – a Magyar Falu Program támogatási forrásaiból finanszírozva. Ügyeltek rá hogy nemcsak az út, hanem annak környezete is megújuljon, így a lehetséges helyszíneken a padkát és az árkot is rendezték a munkások.
A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzést végzett. 2022-ben többek között 20 új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően 2 komplett aszfaltozó gépláncot (aszfaltterítő finisher, úthenger, emulziószóró berendezés, nyergesvontató, tréler), 10 univerzális munkagépet, 3 oszlopverő gépet, 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.