Szeptember elsején elkezdődik a tanév, ez nem csak a gyerekeknek jelent váltást az életritmusban, hanem lényegében mindenkinek. Az iskolák körül megnő a forgalom, több a figyelnivaló, iskolakezdési időben dugókra lehet számítani, sokan ehhez igazítják a napirendjüket.
A nyári napok szabadságai és szünideje után újrainduló hétköznapi élet velejárója, hogy átrendeződik a forgalom ritmusa is, más napszakokban más útvonalakon lehet számítani zsúfoltságra, dugóra, mint ahhoz a közlekedők hozzászokhattak a meleg évszakban. A forgalomban egy időben részt vevő gépjárművek száma megnő, leginkább a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak: nem csak az iskolák körül. Hiszen a szülők többsége a munkarendjét igyekszik az iskolás-óvodás korú gyerekek diktálta beosztás szerint szervezni.
Így a tanévkezdés növeli a közlekedésben kockázatát, illetve más jellegű kihívásokkal szembesülnek a közlekedők. A tapasztalatok szerint szeptemberben az iskoláskorú gyerekek veszélyeztetettsége is magasabb az éves átlagnál. A nyári vakáció elmúltával reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetet.
Az új tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek a célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának segítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése. A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart az adott iskola vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton teszik közzé.
Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyerekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig azt tanácsolja a szülőknek, hogy ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mindig kössék be a biztonsági övüket. Ha pedig egy kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, a szülők eleinte kísérjék el, gyakorolják vele az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyalogosok számára is veszélyes lehet a mobiltelefon-használat, ha az úttestre lépéskor belefeledkeznek a készülékbe vagy a zenétől nem hallják a közeledő autókat.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.