Az utolsó simításokat végzik a restaurátorok a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánokon.
A budapesti Lánchíd híres kőoroszlánjai egyenként több mint tíztonnát nyomnak. A helyszínről elszállított szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre. Az újpesti műhelyben dolgozó szakemberek különleges, kőkiegészítő habarccsal kijavították a feltárt hibákat, valamint szénszálas csapok alkalmazásával visszaillesztették, illetve újraépítették az elkopott vagy kitört fogakat. A különálló, nagyobb darabokkal majd később, a hídnál egészítik ki a szobrokat.
Fontos, hogy a restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek. Ezért a javítások és pótlások elvégzése után a restaurátorok kéziszerszámokkal alakították ki a szobrok felszínének – eredetivel megegyező – szerkezetét. A műhelyben végzett munkák utolsó állomásaként a restaurátorok most patinázást végeznek, vagyis mélyítik a nemrég beépített részletek színét, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek a szobrok eredeti anyagához.
A szakemberek a budai oroszlánok restaurálásához is nekiláttak: megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai – megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat –, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre – például száj vagy a hajlatok környékére –, ahol a környezeti hatások nagyon sötétté tették az oroszlánok felületét. A budai oroszlánok megtisztításához orvosi lézert is használnak, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő, legmakacsabb szennyeződéseket. Ha ezzel végeznek, ugyanúgy járnak el, mint a pesti szobrok restaurálásakor: a szükséges megerősítések után elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket.
A sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról. Mire elkészül az útpálya, az oroszlánok is visszatérnek a Lánchídhoz. A szobrokat ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével. A restaurátorok utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el az oroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.