Stagnáló számokat mutat a baleseti statisztika, akár a megelőző időszakhoz, akár a tavalyi év azonos időszakához hasonlítjuk a múlt heti számokat.
A november 29-vel indult héten 1303 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására Magyarországon. A balesetekből 205 járt könnyű-, és 69 súlyos személyi sérüléssel, 7 baleset követelt egy-egy halálos áldozatot. A tragikus kimenetelű balesetek közül továbbra is a legjellemzőbb a sávelhagyásos baleset.
A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset Tolna megyében, Bátaszék közelében egy földúton, november 29-én, hétfő délután történt. Egy 17 éves fiú bukósisak és vezetői engedély nélkül egy segédmotoros kerékpárral elesett, fejsérülést szenvedett és orvosi ellátása ellenére a helyszínen meghalt.
A második múlt heti halálos baleset a decemberiek közül az első. Sátoraljaújhely lakott területén december elsejére virradó éjszaka egy 23 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasa, egy 22 éves férfi a helyszínen meghalt, a sofőr súlyos sérülést szenvedett.
A múlt hét harmadik halálos balesetének a helyszíne a Hajdú-Bihar megyei Derecske volt. December 3-án, délelőtt egy 30 éves nő személygépkocsival nekiütközött az előtte haladó, jobbra kanyarodás miatt lassító nehéztehergépkocsi hátsó részének. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.
A negyedik halálos kimenetelű baleset Pest megyében, Fót közelében történt december 4-én, szombat hajnalban. Egy 51 éves férfi személygépkocsival – ez idáig ismeretlen okból – az úttestről balra lehaladt, majd az útárokba csapódott. A baleset következtében a sofőr a helyszínen meghalt.
Az ötödik múlt heti halálos baleset Veszprém megyében, Úrkút lakott területén szintén december 4-én történt. Kora este egy 51 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból az úttestről letért, árokba hajtott, majd egy vízelvezető árkot áthidaló hídpillérnek ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, a személygépkocsi utasa, egy 43 éves nő súlyos sérülést szenvedett.
A hatodik múlt heti baleset december 5-én, vasárnap késő délelőtt történt. Heves megyében Kisköre közelében egy balra ívelő útkanyarulatban egy 52 éves férfi személygépkocsival a menetirány szerinti bal oldalon lehaladt az útpadkára, majd túlkormányzás miatt a jobb oldali útárokba hajtott, ahol egy beton hídszegélynek ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
A hetedik múlt heti halálos baleset is vasárnap történt. A Fejér megyei Sárbogárd közelében a 63-as számú főúton, kora délután egy 21 éves férfi által vezetett személygépkocsi elé egy madár repült, ezért a fiatal sofőr hirtelen balra kormányozta a járművét. Emiatt áttért a menetiránya szerint bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 51 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a madarat kikerülni szándékozó sofőr súlyos sérülést szenvedett, utasa egy 16 éves lány a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelen állása szerint vétlen autó sofőrje és utasai egy 7 éves fiú, egy 29 éves nő, egy 5 éves fiú könnyű-, egy 38 éves nő súlyos sérülést szenvedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.